Szatmárnémeti

Újabb nyelvműhely indul

Fotó: Facebook/Aranykapu Kulturális Egyesület
2021.05.31 - 13:00
Román nyelvműhelyt indít az Aranykapu Kulturális Egyesület, elemisek jelentkezését várják.

Az Aranykapu Kulturális Egyesület igyekszik minél több programmal, illetve képzéssel kedveskedni a szatmári közösségnek és nem csak. A számos kézműves műhely mellett az egyesület nagy hangsúlyt fektet az idegennyelvek oktatására és megszerettetésére is. Az angol nyelvű képzések sikeréből kiindulva úgy döntöttek, hogy elindítanak egy új nyelvműhelyt, amely a román nyelvet hivatott közelebb hozni a gyermekekhez.

Nezezon Enikő, az egyesület elnöke arról tájékoztatta lapunkat, hogy az első foglalkozást június 4-én, pénteken 16 órától szeretnék megrendezni. „Az újonnan induló nyelvműhelyünkkel elsősorban szeretnénk barátságosabbá tenni a román nyelvet a magyar anyanyelvű gyermekek számára. Ezt életszerű helyzetek kialakításával, különböző szerep- és interaktív játékokkal, sok beszélgetéssel, illetve beszéltetéssel szeretnénk elérni. Úgy gondoljuk, hogy a baráti környezetben megrendezett foglalkozások során a gyermekek rengeteget tanulhatnak, és ami még fontosabb, rengeteget fejlődhetnek. A programok ideje alatt a nyelv alapjainak elsajátítása mellett a gyermekek, szintjüknek megfelelően, megismerkedhetnek a román kultúrával, annak szépségével és változatosságával” — fogalmazott az egyesület elnöke.

Mint megtudtuk, a nyelvműhelyt Ruba Loredana, a szatmárnémeti Grigore Moisil Általános Iskola pedagógusa fogja tartani. A szervezők sok szeretettel várnak minden érdeklődőt. További információk a nyelvműhellyel kapcsolatban elérhetőek telefonon (0744.687.813), e-mailben ([email protected]) vagy az egyesület weboldalán (https://aranykapu.ro).

Kallós András

 

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Nyári táborok és alkotóhetek az Aranykapu Kulturális Egyesületnél

Meghirdette a kicsiknek és nagyoknak szánt nyári táborainak és alkotóheteinek időpontjait a szatmárnémeti Aranykapu Kulturális Egyesület. Idén is színesebbnél színesebb kézműves programokkal készül a nyári vakáció teljes időszakára.
Helyi érték

Kézművesség: életforma és hagyományőrzés

A június 10-én ünnepelt kézművesség világnapja apropóján Nezezon Enikőt, az Aranykapu Kulturális Egyesület elnökét kérdeztük arról, hogy miért fontos az emberek mindennapjaiban a kézművesség, illetve arról, hogy jelenleg hogyan viszonyulnak hozzá.
Szatmárnémeti

Új citeraoktatókkal indul újra a foglalkozás a Fonó-Házban

Rimán Barbara és Takács Attila személyében új népzeneoktatók érkeznek a szatmárnémeti Aranykapu Kulturális Egyesület Fonó-Házába. A foglalkozásra várják az új és a régi tanítványokat.