Nagykároly

Újabb nagyszabású tervek Nagykárolyban

2014.11.19 - 08:10

Negyvennégymillió eurónyi összegre pályázik a következő hat esztendőben a nagykárolyi önkormányzat az Európai Uniónál, derült ki a legutóbb tartott rendhagyó tanácsülésen.

A múlt héten megtartott ülés keretében bemutatásra került részleteiben is az Integrált Városfejlesztési Terv, mely ha teljes egészében megvalósulna, Nagykároly minden túlzás nélkül az országos élvonalba kerülne. A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem szakemberei mutatták be a tervezetet, amit a nagykárolyi önkormányzat projektfigyelő irodájának munkatársaival közösen dolgoztak ki. A meglehetősen hosszan bemutatott tervezetből kiderült, hogy uniós pénzekből finanszíroznának egy uszodát, ugyanakkor a közintézmények fűtésrendszerének, illetve szigetelésének korszerűsítését is. A nagykárolyi önkormányzat részéről Egli Carmen, a projekteket készítő iroda vezetője elmondta: a célkitűzések megfogalmazása előtt végeztek egy közvélemény-kutatást is a lakosság körében. Kiderült: legtöbben jobb utakat, járdákat szeretnének, ugyanakkor a hőszigetelés és az egyéb igények is jelentős számú „szavazatot” kaptak. Azonban uniós pénzeket nem lehet járdajavítás céljával lehívni, olyan nagyszabású projektekben kellett gondolkodniuk, amelyekbe a járdajavítást, esetleges útjavítást is belefoglalhatják. A listán — a teljesség igénye nélkül — az alábbi tervezett beruházások szerepelnek: közvilágítási rendszer bővítése és korszerűsítése, zöldövezetek modernizálása és szebbé tétele, multifunkciós terem építése, gyermekek számára épülő központ, fedett uszoda, elkerülőút, útmodernizálás, a nagykárolyi bölcsőde bővítése, felújítása, több óvoda napközivé történő átalakítása stb. Kovács Jenő a projektekkel kapcsolatban elmondta, háromra már kértek megvalósíthatósági tanulmányt, hogy az elsők között, már kész pályázattal jelentkezhessen Nagykároly. Nem könnyű jól pályázni, viszont, mint Nagykároly esetében látható is, nem lehetetlen.

 

Tőtős Tímea