Vidék

Újabb legelőügy terítéken

2014.03.19 - 10:42

Érkávás és Béltek községekben elégedetlenek az állattartók a községi legelők elosztását és használatát illetően.

 

Érkávás községben, Ady Endre településen egy bejegyzett kft. 22 szarvasmarhát és 5 öt növendékmarhát nevel, ám a községi legelőből többszöri kérésre sem kaptak legelőfelületet használatra, hangzott el tegnap a prefektusi fogadóórán. Eugeniu Avram felhívta a község polgármesterét, s pontosítást kért. A polgármester Roka Marius elmondta, hogy az állattartók egyesülete most van alakulófélben, s csak azt követően fogják a községi legelőt elosztani, azonban a lakosok nem akarják a panaszosokat bevenni az egyesületbe, mivel az állandó lakhelyük Tasnádon van, s nem Ady Endrén. Avram azt kérte a polgármestertől, fogadja a panaszosokat, s adjon nekik pontos utasítást arról, mit kell tegyenek, hogy községi legelőhöz jussanak.

Szintén a községi legelők ügyében jelent meg a fogadóórán két magyargéresi lakos is. B. Z. elmondta, hogy nemrég megalakították a magyargéresi állattartók egyesületét, s kérték a bélteki helyi tanácstól, hogy módosítsák a községi legelők odaítélésére vonatkozó tanácsi határozatukat. A panaszos elmondása szerint mindent a törvény előírásainak megfelelő határidőkhöz kötöttek, megbeszélték a különválást a bélteki állattartók egyesületének elnökével is, ám a helyi tanács nem hagyta jóvá a módosító határozattervezet. Eugeniu Avram ezt hallva megígérte, hogy alaposan kivizsgálja a panaszt, mert ez visszaélésnek tűnik. Avram elrendelte, hogy március 19-én tartsanak egy találkozót a helyszínen minden érintett fél részvételével.

Cosmin Dorle, a prefektusi hivatal közigazgatási és jogi osztályának vezetője ismételten elmondta, minden állattartó felelőssége, hogy vásároljon vagy béreljen földterületet, melyen az állatok nyugodtan legelhetnek. Dorle ugyanakkor azt is elmondta, hogy a községi legelőket nem a polgármester vagy a jegyző osztja el, hanem a 34-es számú kormányrendelet alapján a helyi tanács dönt a legelők sorsáról.