Belföld

Újabb hosszúhétvége jön

2018.04.13 - 15:09

Csütörtökön a kormány munkaszüneti nappá nyilvánította április 30-át, hétfőt a közalkalmazottak számára.

 

Így a közszférában dolgozóknak a keddre eső május elsejének köszönhetően a hónap végén négynapos „minivakációjuk” lesz. A négynapos hétvégéből várhatóan részük lesz a magánszférában dolgozók jelentős részének is, a cégek és vállalatok többsége ugyanis ilyen esetekben a közszféráéhoz igazítja a munkaprogramját. A kormányfő hangsúlyozta: az április 30-i napot a következő szombaton be kell pótolniuk a közalkalmazottaknak, de a pótlás történhet úgy is, hogy május 11-ig meghosszabbított munkaprogammal dolgoznak. Ezt követően szabad lesz az ortodox pünkösd másodnapja, május 28., hétfő (a nyugati-keresztény vallásúaknak május 21.), illetve a június elsejei péntek, azaz a gyereknap.