Nagykároly

Újabb gyűjtés Smarandának

2014.04.02 - 13:54

Vasárnap délután jótékony célú előadást tartottak a Károlyi-kastélyban, a rendezvényen fellépett együttesek és a szervezők a műsorral Smaranda Milu Nemethi gyógykezelését lehetővé tevő összeg összegyűjtéséhez kívántak hozzájárulni. Smaranda gyógykezelése rendkívül költséges, gyógyíttatására pedig csak külföldön van lehetőség. A több mint 100 000 eurós kezelési költség előteremtéséhez, mint már korábban is írtunk róla, nagyszabású kampány indult Nagykárolyban.

A Kulturális Központ egy urnát helyezett ki a Károlyi-kastélyban, melybe szintén várnak felajánlásokat. Ezenkívül az elmúlt hétvégén nyílt Angelus II. kiállítás művészei is felajánlottak 1-1 értékes alkotást, melyet féláron bárki megvásárolhat, az ebből származó bevétel szintén a gyűjtési alapba kerül. Ezzel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Kulturális, Sport- és Turisztikai Igazgatóságnál kapható.

Április 5-én újabb jótékonysági akció kezdődik, melynek helyszíne a Iuliu Maniu Iskolaközpont sportterme lesz. A délelőtt 9 órától kezdődő rendezvényen különböző ügyességi versenyeken mérhetik össze rátermettségüket a résztvevők. Szülők és gyermekek zsákban futás, kötélhúzás, staféta stb. versenyszámokban próbálhatják ki magukat. A belépőjegy fejében mindenki egy tombolajegyet kap, a nyeremények: sportszerek.

A rendezvényen befolyó összeggel szintén Smaranda gyógykezelési költségeihez szeretnének hozzájárulni a szervezők. Ezenkívül felajánlásokat lehet tenni a RO35 RNCB 0318 0707 8478 0001 bankszámlaszámon is, amelyet a BCR bankban nyitottak, és a számla Smaranda férjének, Dan Ioan Milunak a nevére szól, ugyanakkor a szombati rendezvény résztvevői a helyszínen is adományozhatnak.