Szatmárnémeti

Újabb fontos szolgáltatás

2016.06.04 - 17:00

A Mobility Jud nevű cég tegnap megkezdte működését. Itt sajátos igényeik szerint szereltethetik át gépkocsijukat a fogyatékkal élők, akik eddig az ország másik végébe kellett utazzanak.

Az Alkalmazkodás – Esély egy aktív életre elnevezésű projekt keretében nyitotta meg kapuit tegnap a szatmárnémeti Goronului utcában ( 1. szám) az a szerelőműhely, melyben a fogyatékkal élők gépkocsijuk átalakítását kérhetik, saját igényeiknek megfelelően, de gépkocsivezetői tanfolyamra is feliratkozhatnak. A Szatmár Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság (DGASPS) égisze alatt működő műhely minden túlzás nélkül állítható, hogy hiánypótló, mely gazdagítja a szociális szolgáltatások kínálatát. Az eseményen a Szatmár Megyei Tanács képviselői is jelen voltak, akik gratuláltak a DGASPS igazgatójának, Dragoş Marianának a nem mindennapi megvalósításhoz. Az intézményvezető elmondta, egy olyan autó is ott volt a helyszínen, amelyet a szerelőműhelyben alakítottak át a szakemberek és eddig további 20 személy jelezte, hogy igénybe akarja venni a szolgáltatást. Ugyancsak a projektnek köszönhetően 10 személy gépkocsivezetői tanfolyamot végzett, közülük 9 sikeresen vizsgázott s jogosítvánnyal lett gazdagabb. A sofőriskolába továbbra is várják a jelentkezőket.

Az érintettek körében azért számít nagyon fontos újságnak az új műhely megnyitása, mert eddig csak más régióban, vagy a fővárosban tudták az ilyen munkát/átalakíttatást megrendelni. Pontosabban Ilfov vagy Hargita megyébe kellett ehhez utazni. Tegnaptól viszont már a harmadik szerelőműhely is várja az ügyfeleit — ezzel az ország észak-nyugati felén élők, ezen belül a Szatmár megyeiek is hazai tájakon lesznek kiszolgálva. Az igénylők megrendelhetik az átalakítási munkálatokat, s fizetés ellenében meg is kapják ezt — természetesen a cég az elvégzett munkáért garanciát vállal. Mint az igazgatónő megfogalmazta, mindennapi életét könnyíti meg sokaknak az autó, s ez hatványozottan érvényes a fogyatékosokra. Kifejtette: bízik abban, hogy sokan keresik majd fel őket és igénylik majd a műhely szolgáltatásait. A jelentkezők a személyazonossági igazolványukat, az átalakításra szoruló gépkocsi okmányait, egy kérelmet és a kérelmező fogyatékosságát igazoló iratot kell magukkal vigyenek. Akit érdekel ez a fajta szociális szolgáltatás, az intézmény szatmárnémeti Corvinilor/Hunyadi utca 18. szám alatti székházában személyesen érdeklődhet további részletekről. A közös munkában a Szatmár Megyei Tanács, a DGASPS, a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség, az ASSOC Egyesület, és a nagybányai Északi Egyetem (Universitatea de Nord) munkatársai vettek részt.