Most pluszba párásodik majd, dacára a szappanos mosásnak és gondos levegőn szárításnak a maszk miatt. Először óvatosan körülkémlelek, hogy nem látom-e magam mellett a rendőri állomány civil részének húsz százalékát, amint azt ellenőrzik zord módon, hogy mindent betartok-e. Stopperrel mérik, hogy meddig oszlatom szét a bevásárlóközpont fukar automatája által a fejadagomként kiosztott fertőtlenítő kencét, s hogy biztosan nem vagyok-e lázas. Remélem, hogy őket is maszk fedi majd, és nem a jóképű fakabátokkal futok össze, mert azoktól lehet, hogy tűzbe jön a fehérnép, s akkor majd jól haza is küldenek minket, elmarad a bevásárlás. De ha ezeken túljutok, akkor botladozhatok homályos szemüveggel, s loppal lehúzom, hogy lássam, szezámmagos vagy magtalan zsemlét pakolászok-e be a papírzacsiba. Nem mindegy ugyanis, ha a gyerek allergiás az egyikre. Ott áll majd a jobbomon valaki, hogy nézze, azzal az idétlen piszkálóval fogdosom-e a zsemlét, vagy urambocsá pőre kezemmel érintem ama zsemlét, amit úgyis vagy én, vagy a családom tol majd a szájába otthon. De ellenőrzik majd azt is, hogy a buszmegállóban centire másfél méterre ácsorgunk-e egymástól. Ezzel lesz egy újabb okos rendelet szerint elfoglalva a rendőrség pontosan egyötöde. A másik része a Lazărului utcán gyülekezik reggelente, ahol nyugodtan isszák nyolc előtt a kávét, mert ha szem előtt lennének, még a végén kirendelnék őket valós munkára. Az egy jó hely, csak pár arra járó lakos látja azt, hogy megbújnak a munka elől. Jaj, miket mondok, dehogy bújnak, bűnügyeket derítenek fel, miközben a város központjában zaklatnak és leszúrnak embereket. Viszont mázlinkra most újabb fontos rendőri munkával pakolták meg őket. Lehet ellenőrizni, hogy ki hogyan viseli a maszkot és tartja a távolságot embertársaitól. 

Őri-Pákay Franciska