Nagykároly

Újabb fejlesztések Nagykárolyban

2013.06.27 - 09:02

Hat projektből egy lezárult, öt folyamatban van — tájékoztatott Kovács Jenő nagykárolyi polgármester. Az Aranyszarvas fogadó felújítása mellett még három HU–RO-projekt elindítása várható idén.

 

„A környék legszebb városháza lesz a mienk, ha elkészül” — jelentette ki derűlátóan Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere. Mint mondja, optimizmusa (mely igen széles körben ismert) teljességgel megalapozott, elég ha csak a szépen felújított Károlyi-kastélyra gondolunk.

A keresztül-kasul „feltúrt” nagykárolyi városközpont folyamatban lévő uniós projektjei befejeződnek ebben az évben, hiszen a kivitelező cég tulajdonosától ígéretet kapott a polgármester arra vonatkozóan, hogy a színházépület amúgy 2014 áprilisára tervezett befejezése is meglesz még idén novemberben. A szociális konyha már rég átadásra került, ez év októberének végére befejezik a városközpont térkövezési, parkosítási munkáit s a régi kaszárnyaépület szociális központtá alakítását. Ugyanakkor november végére már be lehet költözni az egykori Arany Szarvas fogadó épületébe, mely az új városházának ad majd otthont. Ez utóbbi projekt kivitelezési munkálataiban akadt ugyan kivetnivaló, de Kovács Jenő elmondása szerint a hibákat elhárították, kijavították.

Ezeken kívül még három nagyszabású projekt elindítása várható még ebben az évben. Ezek mindhárman HU-RO-projektek, azaz határokon átívelő, magyar-román együttműködés révén megpályázott pénzekkel megvalósuló munkálatok. Augusztusban kezdődik a kastélykert növényzetének felfrissítése, amelynek köszönhetően valamelyest átalakul a kastélykert arculata is. Lehetővé teszik a kastélykert dombjainak megközelíthetőségét is, hiszen ez eddig eléggé elhanyagolt, bokrokkal benőtt rész volt. Egy másik projekt, amelyik szintén idén nyáron indul, a Lovarda felújításával foglalkozik s a futamideje jövő év júniusának végéig tart. Még egy projektről beszélt Kovács Jenő, mégpedig a járóbeteg-gondozó (Poliklinika) bővítésére vonatkozóról. Az egészségügyi ellátás jobbítását célzó projekt révén egy hidro-galvano-kinetoterápiás központ kialakítását tervezik. Ez utóbbi kivitelezésével jövő év márciusáig kell végezni. A projektekre nyert összeg 1,8 millió euró.