Belföld

Újabb egy hónapig minden marad a régiben

2021.01.13 - 08:09

Tegnapi ülésén a kormány újabb egy hónappal, február 13-ig ismét meghosszabbította a vészhelyzetet, a jelenleg is érvényben lévő, valamennyi korlátozással együtt. Azaz továbbra is kötelező az orrot-szájat eltakaró maszk viselése minden 5 éven felülinek az utcán, nyílt és zárt közterületeken, tömegközlekedési eszközökön és a munkahelyen; a közintézmények, az állami és magánvállalatok alkalmazottai kötelező módon távmunkában kell hogy dolgozzanak, s ahol ez nem lehetséges, az alkalmazottakat legalább két csoportba kell osztani, és úgy kell megszervezni a munkát, hogy legkevesebb két óra eltéréssel kezdjék el és fejezzék be a műszakot. Még legalább egy hónapig tilos bármilyen jellegű, akár bel-, akár kültéri magánrendezvény, esküvőkhöz, keresztelésekhez, születésnapokhoz kapcsolódó ünnepségek, házibulik — az egyházi-templomi szertartásokat (esketés, keresztelő) természetesen el lehet végezni limitált létszámú résztvevővel, de utána nem lehet rendezvényt tartani. Ugyanakkor a továbbiakban is engedélyezettek a beltéri misék, istentiszteletek, közös imádkozások — természetesen a járványügyi szabályok betartásával.

Az üzletek és a különböző szolgáltatásokat nyújtó gazdasági egységek hajnali 5 és 21 óra között tarthatnak nyitva (a házhoz szállítás ezen az időintervallumon kívül is lehetséges, a gyógyszertárakra és benzinkutakra pedig nem érvényes a korlátozás). A vendéglők, mozik, színházak, koncerttermek működését továbbra is a helyi hatóságok, azaz a megyei vészhelyzeti bizottságok korlátozzák/állítják vissza az újabb (az utolsó 14 napon diagnosztizált) fertőzések lakossághoz viszonyított aránya függvényében.

A járdán vagy téren nem alkothatnak 6 főnél nagyobb csoportot a nem egy háztartásban élők, és szabadtéri rekreációs és sporttevékenységen legtöbb 10, nem ugyanabban a háztartásban élő személy vehet részt, míg megmozdulásokon, tiltakozásokon vagy demonstrációkon legtöbb 100 személy gyűlhet egybe (természetesen a járványügyi szabályok betartásával), képzéseken, workshopokon, EU-s finanszírozású projektek megbeszélésein pedig zárt térben 25, míg szabadtéren 50 fő vehet részt.

És — bár sokan arra számítottak, hogy ezt a korlátozást feloldják, hiszen elmúltak az ünnepek, amikor reális „veszélye” volt a késő éjszakába vagy kora hajnalba nyúló rokonlátogatásoknak, vendégeskedéseknek — továbbra is érvényben marad a 23–5 óra közötti éjszakai kijárási tilalom is. Azaz ebben az időintervallumban csak munkavégzés, gyógyszerbeszerzés, halaszthatatlan orvosi vizsgálat, ingázás, gyerek- és idősgondozás céljából vagy a családban történt haláleset miatt lehet elhagyni a lakást, a saját felelősségre tett nyilatkozat birtokában, illetve az, aki éjszakai műszakba indul, munkáltatói igazolást is fel kell hogy mutasson a járőröknek. Abban az esetben pedig, ha hosszabb (repülőgéppel, vonattal, távolsági busszal való) utazás nyúlik át a kijárási tilalom óráira, ezt az utazási jeggyel lehet igazolni.

Szabó Kinga Mária

Fotó: Kallós András

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Ciucă: áprilistól egy évig korlátozzuk az energia árát

Az energiaválság kezelésével megbízott tárcaközi bizottság döntött azokról az új, egy évre szóló intézkedésekről, amelyek megkímélik a gazdaságot és a lakosságot a földgáz és az áram drágulásának hatásaitól - jelentette be csütörtök este a miniszterelnök.
Belföld

Ciolacu: szerintem nincs szükség a veszélyhelyzet újabb meghosszabbítására

Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kifejtette hétfőn, hogy szerinte Romániában többé nem kellene meghosszabbítani a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetet.
Belföld

Szenátus: a veszélyhelyzet idején alkalmazott egészségügyi dolgozók vizsgával határozatlan idejű álláshoz juthatnak

A veszélyhelyzet idején határozott idejű munkaszerződéssel alkalmazott egészségügyi dolgozóknak felajánlják a lehetőséget, hogy munkaszerződésük lejárta előtt vizsgával határozatlan időre elhelyezkedjenek ugyanabban a munkakörben vagy egy másik állásban, ugyanannál az intézménynél - erről szóló törvénytervezetet fogadott el hétfőn a szenátus.