A két évtizeddel korábbi, ittas vezetésért kiszabott büntetés mellett egy második — felmentéssel végződött — amerikai bírósági ügy miatt kezdték támadni hétfőn az ellenzéki politikusok és egyes koalíciós partnerek is Florin Cîţu miniszterelnököt.
A kormányfőt már szombati — a múlt héten kitudódott, ittas vezetéssel kapcsolatos — magyarázkodó sajtóértekezletén megkérdezték az újságírók arról, hogy miért szerepel a neve egy másik, 2008-ban bejegyzett bírósági ügyben is az amerikai Iowa államban. Cîţu akkor azt mondta: nem tudja, milyen ügyről van szó, akkor már Romániában élt, és őt nem értesítették az ellene indult ügyről.
Amikor arról kérdezték, miből fizette ki az ittas vezetésért kirótt tetemes bírságot és az ügyvéd honoráriumát, Cîţu azt mondta: eladta autóját, és „azt hiszi”, bankkölcsönt is felvett. Hasonló bizonytalan választ adott arra is, hogy visszafizette-e később a bankhitelt: „úgy gondolom, igen” — válaszolta a kormányfő.
A Mediafax hírügynökség által közzétett amerikai bírósági ügyirat szerint Florin Cîţut egy végrehajtó cég perelte be 2008-ban. A polgári perben 9755 dollárt akartak kifizettetni vele, amiért állítólag nem törlesztette a Maryland National Banknak 6700 dolláros tartozását. Hét hónappal később a bíróság „ideiglenesen” elutasította a keresetet, a végrehajtó cég pedig nem indította újra az eljárást.
„Hogyan lehet még megbízni egy olyan emberben, aki nem vállalja a felelősséget tetteiért? Ahogy átvert korábban egy amerikai bankot, majd eltűnt, Florin Cîţu ma ugyanúgy veri át a románokat: a GDP 50 százalékára rúgó, rekordméretű adósságba veri az országot, és ismét meg fog lépni” — írta hétfőn közösségi oldalán az ellenzék vezére, Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségére pályázó Cîţut párton belüli fő riválisa, az újabb pártelnöki mandátumra pályázó Ludovic Orban házelnök bocsánatkérésre szólította fel, amiért az államfő és választói elől is eltitkolta amerikai bírósági ügyeit. A román média úgy tudja, hogy a bukaresti koalíciós kormányban részt vevő USR–PLUS szövetség egyes — a kormányfővel egyéb ügyek miatt is feszült viszonyban lévő — politikusai Cîţu leváltását követelik a PNL-től.
Cîţu egyébként a bankszektorból érkezett a politikába. Amerikai felsőfokú tanulmányait követően 2001-től két évig az új-zélandi jegybankban, 2002–2005 között az Európai Beruházási Bankban, majd a holland ING romániai leánybankjában dolgozott. MTI