Belföld

Új vírus terjed az Androidon

2020.05.08 - 16:45

A Nemzeti Kibervédelmi Intézet által kiadott közlemény szerint európai és észak-amerikai androidos banki (vagyis elsősorban pénzügyi) alkalmazásokat igyekszik megfertőzni egy EventBot nevű káros program. A Cybereason Nocturnus biztonsági kutatói szerint a jelenleg is fejlesztés alatt álló banki trójai program a megszerzett jogosultságokkal hozzáférhet a pénzügyi alkalmazások által tárolt érzékeny adatokhoz, az SMS üzenetek elfogásával pedig lehetővé teheti a kétfaktoros hitelesítés megkerülését.

A szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy szervezeti pénzügyi információk is veszélyben lehetnek, ugyanis a mobileszközök sok esetben ilyen adatokat is tárolnak, különösen azon szervezetek esetében, amelyeknél engedélyezett a BYOD („Bring Your Own Device”, azaz a dolgozók saját eszközeinek használata a céges infrastruktúrában). Jelen helyzetben a vírustámadások veszélyességi mutatója igencsak magas, hiszen számos cég és vállalat home office-ban működik, így előfordulhat, hogy nemcsak saját, de a munkaadó cég adataihoz, sőt, akár pénzügyi információihoz is hozzáférhet a vírus.
Az EventBot jelenlegi információk szerint mintegy 185 nemzeti (olasz, brit, német, francia, spanyol, amerikai, román, ír, indiai, osztrák, svájci, ausztrál és lengyel) banki alkalmazást és 111 nemzetközi pénzügyi alkalmazást (például: Paypal Business, Revolut, Barclays, UniCredit, CapitalOne UK, HSBC UK, Santander UK, TransferWise, Coinbase) vesz célba.

A trójai vírusok ellen — illetve a kártékony programok esetében mindig — azzal tudunk a legtöbbet tenni, hogy csakis és kizárólag megbízható felületekről töltjük le az alkalmazásokat, elkerülve a gyanús forrásokból származó applikációkat. Az alkalmazás letöltése után figyeljük meg, milyen jogosultsághoz kér engedélyt az adott applikáció, továbbá az okostelefonjainkat tartsuk naprakészen!

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Itt a tavasz, tombolnak a jószágvészek

Sertéspestis-góc Batarcson, száj- és körömfájás-veszély Magyarország felől — utóbbi miatt igen szigorú szabályokat léptettek életbe mától.
Belföld

Készültségben az állategészségügy

Már Magyarországon fertőz az újra felbukkant vírus.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.