Sport

Új versenyszerkezet a Liga 5-ben

2015.08.03 - 13:01

Az AJF végrehajtó bizottsága hétfői gyűlésén jóváhagyta, hogy az ötödosztályban az alapszakaszban csak odavágó fordulókat rendezzenek, a visszavágó helyett kezdődik majd a rájátszás.

Várhatóan augusztus 17-én sorsolja majd ki a Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület (AJF) a megyei bajnokságok versenyprogramját. Szilágyi István AJF-elnök reméli, addig tisztázódik az elitligás, valamint a negyed- és ötödosztályos csoportok összetétele.

Másfél héttel ezelőtt tartotta közgyűlését az AJF, azóta már történt egy változás a Liga 4 Elite-ben: a Madarászi Șoimii átengedte helyét az Erdődi Cetate csapatnak, a falu együttese pedig átiratkozott a Liga 5-be. Ezzel az ötödosztályos mezőny 18 csapatra bővült. Az AJF végrehajtó bizottságának hétfői ülésén arról döntöttek, hogy a Liga 5 alapszakaszában csak egy odavágó kört rendezzenek, amely — a jelenlegi felállás szerint — 17 fordulót jelent, a visszavágó helyet pedig három, hatcsapatos csoportba osztja majd az alakulatokat a megyei focit irányító egyesület. A 17 forduló után az első hat helyen záró csapat játszik majd a negyedosztályba való feljutásért oda-visszavágó rendszerben (az 1. helyezett jut fel a Liga 4-be, a 2. és 3. helyezettek osztályzón, semleges pályán küzdenek még egy kiadó helyért). A 7–18. pozíció csapatai további két szériára lesznek osztva (a jelenlegi elgondolás szerint a 7–12. helyezettek és a 13–18. helyezettek alkotnak majd egy-egy szériát) és olyan tornákon küzdenek majd oda-visszavágó rendszerben, amelynek a nevét utólag határozza meg az AJF. Amennyiben lesz rá pénzügyi keret, akkor az utóbbi két széria legjobb csapatait díjazni fogja az AJF.

A Liga 5-be való nevezéseket augusztus 17-én zárják le. Ugyanakkor a végrehajtó bizottság tegnap azt is eldöntötte, hogy a C, D és E korosztályos ifjúsági bajnokságokba, a Gheorghe Ola, illetve Gheorghe Ene gyerekbajnokságokba, illetve az AJF Kupa teremlabdarúgó tornára való nevezési határidő augusztus 25.

A megye focipályáinak az engedélyeztetését ezúttal a megyei bajnokságokban szereplő egyesületek által kiválasztott három-három klub képviselője fogja rendezi. Vagyis, minden szinten (Liga 4 Elite, Liga 4, Liga 5, junior C, D, E, Gheorghe Ola és Gheorghe Ene Kupa) kiválasztanak három-három személyt, akik bejárják és ellenőrzik a bajnoki rajt előtt a csoportjukban szereplő alakulatok pályáit, és ha úgy látják jónak, engedélyeztetik azokat. Ehhez a csoporthoz csatlakozik majd az AJF egyik küldötte.

Végezetül meghatározták, hogy bírók és megfigyelők munkamegbeszélését augusztus 9-én rendezik az Aurora Hotel éttermében, a nyári átigazolási szezon pedig szeptember 7-ig tart.