A szociális gyermekközpontok működésének jellemzője a világjárvány kitörése óta a bizonytalanság, a folyamatos és olykor egyik napról a másikra való azonnali adaptálódás kényszere. Kitartani, szolgáltatni, nem feladni, fennmaradni ebben a helyzetben bizony nem könnyű. A pandémia megjelenése óta két nehéz tanéven vannak túl a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet nappali gyermekközpontjai, és a 2021/2022-es sem lesz könnyebb. Lieb-Nemes Zsolttal, a szervezet aligazgatójával beszélgettünk arról, hogyan próbál helytállni a Caritas ebben a helyzetben is. 

— Milyen változásokat hozott az új tanév a Caritas gyermekekkel foglalkozó központjaiban? 
― Nálunk az ősz tulajdonképpen már nyáron elkezdődött, ezt úgy értem, hogy már a nyári periódusban elkezdtük a felkészülést az őszi átalakulásra. A nyári hónapokban még könnyebb volt a helyzetünk, mert nagyon sok szabadtéri programot tudtunk szervezni. Kisebb teret kapott a vakáció időszakában a tanulás, ismétlés, nagyobbat a szabadtéri foglalkozások, a közösségépítő tevékenységek. 
Az őszi átalakítás fő szempontja a fenntarthatóság volt. Át kellett gondolnunk, hány gyermek számára tudjuk biztosítani a szolgáltatások kontinuitását. Így dőlt el, hogy a szatmárnémeti Barátság Házában a 2021/2022-es tanévben 55 gyerekkel foglalkozunk, a Don Bosco szociális óvodában megmarad a két csoport, vagyis összesen 32 gyerek, Túrterebesen szintén marad az 50, az erdődi Integrettóba 57 óvodás és 40 iskolás jár majd, a nagybányai Assisi Szent Ferenc Központunkba pedig 40 diák. 
Az iskolás gyermekeknek biztosítottunk táskát, tanszert, mindent, ami szükséges ahhoz, hogy elindulhasson a normál tanév. Mivel számunkra is nehéz volt mindezt előteremteni, nem igazán állt módunkban támogatni olyan szervezeteket, amelyek ilyen irányú kérésekkel fordultak hozzánk. Nekünk elsősorban a saját ellátottaink irányába vannak felvállalásaink, kötelezettségeink, ezért sajnos nem tudunk mindig mindenhol segíteni, átvállalni a terhek egy részét, ahogyan éveken keresztül megtettük. A külföldi partnereink közül is csak egy szervezett gyűjtést, a pandémia miatt már nem voltak olyan masszív segélyakciók, mint korábban.

― A súlyosbodó járványügyi helyzet miatt hol egyik, hol másik osztály tér át ideiglenesen az online oktatásra. Hogyan készültek fel a szervezet gyermekközpontjai az online oktatás újabb időszakára?
― Egyelőre a gyermekközpontjaink működnek, és próbáljuk fenntartani a tevékenységet. A múlt évet az online oktatás árnyékában fejeztük be, és az online oktatás árnyékában vagyunk most is, hiszen látjuk a számadatokat, amelyek gondolkodóba ejtenek és egy kicsit meg is ijesztenek minket. Ha a realitást és a számokat nézem, ami biztos: a gyerekterületi intézményeinknek folyamatosan készen kell állniuk az online oktatásra. Ez ugyanazokat a problémákat, kihívásokat veti fel, amelyeket tavasszal, mert nagyon sok gyereknek még mindig nincs megfelelő laptopja, táblagépe, eszköze ahhoz, hogy részt vehessen az online tanórákon. A központjainkban időközben kaptunk néhány gépet, de ez kevés ahhoz, hogy átvegyük a család szerepét. Valószínűleg ugyanúgy, mint tavaly, ciklikusan lesznek beosztva a gyerekek, így vesznek részt az online órákon, a kollégák el fognak majd menni az iskolákba megbeszélni a tanerőkkel, hogy van-e erre lehetőség, mert a gyerekek csak meghatározott időpontokban tudnak bekapcsolódni. Megnézzük azt is, kiknek tudunk segíteni abban, hogy az iskolán keresztül kapjanak olyan eszközöket, amelyeket használni tudnak az elkövetkezendő időben. Vissza kell rázódjunk ebbe a régi mechanizmusba. 

― Milyen mértékben sikerült megtartani a Caritas-központokat látogató gyerekeket az oktatási rendszerben az online oktatás időszakában? 
― A 2020/2021-es tanévben sikerült, de ez még korántsem jelenti azt, hogy minden rendben. Most kezd meglátszani az, hogy akik nem voltak felkészülve a tavalyi évben, nem tudják felvenni a fonalat ebben az évben sem. Nyilvánvaló a lemaradás. Ha az online oktatás hosszú távon felváltja a jelenlétit, az a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek számára a teljes lemorzsolódáshoz fog vezetni. Ki merem jelenteni, hogy ha visszakerülnek majd egy normál elbírálású iskolai évbe, nem fogják tudni felvenni a versenyt a társaikkal. 
A mi célközönségünkkel egy kicsit nehéz volt a nyári periódus is, mert nem tudtunk olyan nagy hangsúlyt fektetni a felzárkóztatásra, óhatatlanul maradtak hiányok. Ez nem csak rájuk vonatkozik, szerintem mindenkire érvényes, hiszen vannak hiányok, nagyon sok helyről halljuk azt, hogy a gyerekek még csak most fejezik be a tavalyi tananyagot. Hiába volt az elmúlt tanévnek az az utolsó része, amikor jelenléti oktatás folyt, számukra az már nem volt egy releváns történése az iskolai évnek. A mi célcsoportunkra többnyire nem jellemző, hogy tanulásorientált lenne. Mi ezt tudomásul kell hogy vegyük és fel kell vállaljuk. Kevés az ellátottaink között az olyan gyerek, aki szívesen tanul és rendszeresen készül, ugyanakkor mindig vannak kivételek, hiszen az is tény, hogy színjeles tanulók is járnak a központjainkba. Az ellátottak családjainak problémája jelenleg a mindennapi túlélés. Amiről tavaly beszéltünk: az elszegényedés most már nem veszély, hanem tény. Nagyon sokan maradtak munka nélkül, és most még nehezebb lesz a helyzet. Ők sem és más sincs arra felkészülve, hogy ekkora áremeléseket be tudjon építeni a családi költségvetésbe. 

― A szociális központokban a járvány megfékezése érdekében szigorú előírások vannak érvényben. Hogyan sikerül ezeket betartani?
― A munkatársaink és az ellátottaink védelmében is az egyik legfontosabb dolog a fertőtlenítés. Az intézmények már-már mániákus sikálása, ami egyre több pénzt és energiát emészt fel, rutinná vált, egyhangúsága pedig rátelepszik a központok alkalmazottaira is. Látom, hogy van egyfajta beletörődöttség és belefáradás abba, hogy ezt állandó jelleggel csinálni kell. Mert ugye nem elegendő, hogy csak a takarítónő takarít, a többieknek is részt kell vállalniuk ebben. A foglalkozások végén a gyerekek is letisztítják, fertőtlenítik maguk után az asztalokat, amikor átadják a termet egy új csoportnak. Ebbe is bele kell újra lendülni, mert amíg nyáron kint folyt a tevékenység, kevesebbet kellett bent fertőtleníteni, most viszont egyre többet. 
A beltéri maszkviselés is kemény dió. Mert hát milyen a gyerek? Állandóan oda kell figyelni, hogy hordja, és ha rajta van, akkor úgy viselje, ahogy kell. Az egyszer használatos maszkok biztosítása óriási költséggel jár. Hogy iskolába járjon és hogy a központunkat látogassa, a gyermeknek kell legyen maszkja. Számunkra nagy megkönnyebbülés, hogy engedélyezték a textilmaszkok — azaz a többször használható maszkok — viselését az iskolákban. Az elmúlt napokban kaptuk meg azokat a külföldi adományokat, amelyeknek köszönhetően minden egyes iskolás ellátottunk számára tudunk biztosítani fejenként 5 darab szűrőbetétes textilmaszkot, hogy iskolába menjen vele. Több mint valószínű, hogy mi fogunk gondoskodni a maszkok mosásáról, fertőtlenítéséről, ezáltal mentesítve ellátottaink családjait a napi maszkvásárlás terhétől. 

― Mi könnyíthetne a szociális gyermekközpontokra háruló terheken?
― Ha az állam tudná biztosítani a maszkot ezeknek a gyerekeknek, az nagy segítség lenne. Levenne a civil szervezetek válláról egy óriási terhet — nemcsak a mienkről, hanem a többiekéről is. Ez egy konkrét dolog. 
Ami a szociális gyermekközpontok működtetését illeti, ha nem kapunk egy nagyobb állami segítséget, ami alatt pénzbeli támogatást értek, egyszerűen eljutunk majd oda, hogy nem fogjuk tudni fenntartani a szolgáltatásainkat. Még a termeket sem tudjuk majd önerőből tisztán tartani. Olyan előírások vannak, amelyek betartásába belerokkanunk támogatás nélkül. Akármilyen nagy szervezet lennél, akármilyen erős lábakon is állnál, egy idő után a készleteid megcsappannak. Ez egy nagy probléma. 

Jót tenne az is, ha kormányszinten stabilizálódnának a dolgok, mert a jelenlegi kormányválság negatívan hat a szociális szférára. Helyi szinten jó a kapcsolatunk az önkormányzattal, számos cég, vállalkozó, magánszemély támogatja, segíti munkánkat. Ezt a kapcsolatrendszert a közeljövőben bővíteni szeretnénk, mert nagy szükségünk van minden támogatásra ahhoz, hogy a központjainkba járó gyerekeknek biztosíthassuk azokat a szociális szolgáltatásokat, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy esélyt kapjanak egy jobb, méltóbb, szebb életre, és az ő gyerekeik már ebben nőjenek majd fel.

Nastor Erika