Nagykároly

Új tagokkal bővült a lovagrend

2018.03.27 - 08:34

Természetesen ebben az évben is megrendezték a nagykárolyi Szent Orbán Borlovagrend tagjai azt a borversenyt, amely iránt mindig nagy az érdeklődés. Kiváló borok készültek, mondták a zsűri tagjai.

Minőségi, finom és színvonalas borokkal készültek a gazdák a hétvégi borversenyre Nagykárolyban. Hagyománnyal bíró rendezvény volt ez, hiszen immár a 23. kiadásához érkezett a megmérettetés. A Szent Orbán Borlovagrend által szervezett esemény helyszíne a szőlősben található vendéglő volt, ide várták a versenyre benevezett gazdákat, valamint az érdeklődőket, akik szívesen hallgatták a zsűri véleményezését és osztották meg egymással tapasztalataikat.

„Idén is szakértői zsűri választotta ki a legjobbnak ítélt borokat. A budapesti Magyar Borakadémia részéről Nagykárolyba érkezett Módos Péter nyugalmazott elnök, Vinicai Sándor borszakértő újságíró, akadémiai tag, Séra Mihály borász, akadémiai tag, valamint Horváth Csaba borakadémikus, illetve a nagyváradi dr. Dorin Popa borszakértő, valamint ifj. Csávossy György borász. Mindannyian neves szakértői a boroknak” — mondta Benze Zoltán, a Szent Orbán Borlovagrend vezetője.

A szervezők aszombat délutáni eseményen — a borkóstolás és minősítés mellett — meglepetéssel is készültek a résztvevőknek. Már évekkel ezelőtt kérelmezték a borlovagrend tagságának bővítését, s erre a 23. borverseny alkalmával kerítettek sort a szervezők. Ünnepélyes keretek között kapták meg az alkalomra tervezett ruháikat, okleveleiket és nyakbavalóikat az új borlovagok, akik fogadalmat is tettek a rendezvény során.

„Szeressék és tiszteljék a bort és a borkészítést, ez nagyon fontos szempont volt annak a döntésnek a meghozatalakor, amikor jóváhagytuk felvételi kérelmüket. A kérelmek leadását követő időszakban — ami több évig tartott — megtapasztaltuk, hogy megérettek a tagságra. A minőségi bor készítésének a technológiájának is bortokosai, így nem volt ellenvetésünk, hogy ők is bekerüljenek a lovagrendbe” — mondta Benze.

A döntés értelmében Sütő Imre, Keizer László, Tempfli Szilárd, Veres László, Prógli József, Kallós Ferenc, valamint Nagy Roland is abban a megtiszteltetésben részesült, hogy szombattól a borlovagrend tagjának mondhatja magát. A tisztséggel természetesen felelősség is jár: a továbbiakban még komolyabban kell venniük a tagoknak a borkészítés és a borászkodás megtisztelő feladatát.

A szertartást követően a borverseny eredményhirdetése következett. A versenyre összesen 104 mintát neveztek be a nagykárolyi és környékbeli gazdák. A zsűri döntése értelmében 33 bronz, 29 ezüst és 12 arany minősítésű oklevelet osztottak ki. Az idei nagyarany birtokosa Veres László nagykárolyi borkészítő lett, aki 18,80 pontot kapott cabernet savignon borára.

Tőtős Tímea