Szatmárnémeti

Új színházi elismerést, Czintos József–díjat alapítottak Magyarországon

2026.03.12 - 18:09
A díjjal Czintos József színművész szakmai és emberi örökségének ápolása mellett azon színészek munkásságát ismerik el, akik évek óta példaértékűen szolgálják a magyar nyelvű színjátszást.

„A Terápia sorozat forgatásán találkoztunk. Addig csak hallottam, hogy van ’a Czintos’, akit látni kell. Nagy szerencsém, hogy ismertem, hosszan és intim közelségben dolgozhattunk. A „határon túli nagy bölény”, aki korábban keveset forgatott, ezért a feladattól bevallottan szorongott, olyan finom, árnyalt, gazdag filmes színészetet hozott a stúdióba, hogy én csak felültem ennek a hullámaira, hagytam, hogy vigyen, és közben gyönyörködtem benne.
Nagyon helyes, hogy róla nevezték el a díjat: ő egy mindent tudó színész, a nagyok közül való. És közben póztalan, vicces, „egy az egyben” ember volt. Szerettem, na, ez a lényeg, és volt is miért.” — fogalmazott Mácsai Pál a fidelio.hu kulturális és művészeti online magazinnak, amikor arra kérték, mondjon pár szót Czintos Józsefről a frissen alapított díj kapcsán, amelyet a tervek szerint minden évben május 30–án, Czintos József születésnapján adnak majd át.


A három évvel ezelőtt elhunyt, összetéveszthetetlen megjelenésű és hangorgánumú színművész több mint fél évszázadon, 54 éven kereszül volt a Harag György Társulat tagja, majd örökös tagja, illetve pár éven át a társulat igazgatója is — örök színész, akinek (nem csak színpadi) létezésében feloldhatatlannak tűnő ellentmondás ötvöződött: egyfelől végtelenül alázatos és pontos, példamutatóan fegyelmezett, másfelől a végtelenségig játékos, nyitott és szabad személyiség, aki minden pillanatban készen áll a radikális újításra és a határtalan improvizációra.

A Maszk Országos Színészegyesület által alapított díj célja egyrészt, hogy a teljes személyiségét a színpadi létezésnek átadó Czintos József szakmai és emberi örökségét ápolja, másrészt azon magyar színésznők és színészek elismerése, akik évek óta kiemelkedő, példaértékű munkásságukkal szolgálják a magyar nyelvű színjátszást, ám ezt a munkásságot állami művészeti díjjal vagy címmel még nem ismerték el. 

„Czintos számomra az a talányos színésztípus, akivel sosem tudtam zöldágra vergődni, mert minden próbán újabb és újabb titkokat tudott tartogatni, amikre én újra meg újra kíváncsi lettem. Nála mindig érzékelhető volt, hogy görcsösség nélkül, de hihetetlen eltökéltséggel, pontossággal és alázattal viszonyul a hivatásához. Ez alapfeltétel, mégis kevesen rendelkeznek vele. De ezután jön az, amikor valaki a teljes személyiségét átadja a színpadi létezésnek. Nem keni el a dolgokat, nem spórol, hanem hatalmas energiákkal létezik minden egyes pillanatban. És közben ezek a pillanatok teli vannak titokkal. Ezt tudta ő, Czintos József. ” — mondja Árkosi Árpád Jászai-díjas rendező, aki Zoltán Áron színművésszel, a MASZK Országos Színészegyesület elnökével beszél erről a kivételes színházi emberről, a díj létrehozásának ötletéről, az odaítélés szakmai szempontjairól. 

A teljes interjú ITT olvasható.

Szabó Kinga Mária

(Nyitókép: Az ügynök halála/Czinzel László)

 

 

Ajánljuk még a témában:

Gong

Színháztörténet és színésztörténet

Januárban ünnepelte a Harag György Társulat és a Mihai Raicu Társulat, hogy a szatmárnémeti színház épületét 130 évvel ezelőtt, napra pontosan január 14-én avatták fel (a kiemelt érdeklődésre való tekintettel pedig 15-én is megismételték az avatást).
Szatmárnémeti

Czintos József, a konok idealista — könyv a színművész életéről

A színház épülete fennállásának a 130. évfordulója alkalmából szervezett program részeként hétfőn az Ács Alajos Stúdióteremben mutatták be Csirák Csaba Czintos József, a konok idealista című könyvét. Czintos elmondta, hogy büszke arra, hogy bekerült a sorozatba.
Magazin

A magyarok 64 százalékának segített a zene a pandémia idején

A legfiatalabb és a legidősebb generáció számára jelentették a legnagyobb kapaszkodót a dalok, a zeneművek a koronavírus-járvány idején. Az Artisjusnak a Dalszerzők Napja alkalmából készített felmérése szerint a magyarok 64 százalékának segített a muzsika.