Vidék

Új szennyvíztisztítók épülnek

2013.05.22 - 10:29

Május 21-én aláírták az erdődi és a tasnádi szennyvíztisztító állomás építéséről szóló szerződést. A Szatmár megyei hálózatbővítési projektnek ez a negyedik átfogó munkálata.

 

Két újabb Szatmár megyei város — Erdőd és Tasnád — és a környező települések szennyvízelvezető hálózata újulhat meg, miután tegnap aláírták a két település szennyvíztisztító telepének megépítésére vonatkozó szerződést. Az építésre vonatkozó szerződést a nemzetközi pályázatot megnyerő konzorcium, a Piatra Neamt-i (Karácsonkő) 3T Construct Kft. és a brémai központú Stulz Planaqua Kft.-nek két év alatt kell befejeznie a munkálatot, összesen huszonnégymillió lejből. A szerződés értelmében az építkezés befejeztével a kivitelező további egy évig bármilyen felmerülő hibát kijavít a két állomás végleges beüzemelésének és tökéletes működésének érdekében, a szerződésbe foglaltakat csak ezt követően tekintik teljesítettnek.

Az eseményen az érintett települések, a megrendelő és a kivitelező képviselője mellett a megye és a megyeszékhely vezetői is fontosnak tartották megjelenni. Adrian Ştef megyei tanácselnök szerint az Apaserv hálózatának folyamatos bővítése és korszerűsítése része az európai életkörülmények biztosításának, és üdvözölte a szolgáltató korábbi vezetőségét — akik hat évvel ezelőtt aláírták az Ágazati Operatív Program-beli szerződést — és a jelenlegit, akik ezt továbbviszik. Dorel Coica szatmárnémeti polgármester kihangsúlyozta: a vízszolgáltató továbbra is a megyeszékhely és az egész megye egyik legfontosabb stratégiai létesítménye, és a folyamatos fejlődésnek köszönhetően nagyon sokáig az is fog maradni.

A szatmárnémeti központú, mára szinte az egész megyét kiszolgáló vízszolgáltatóvá növekedett Apaserv Részvénytársaságnak százmillió euró értékű uniós keretszerződése van a megye víz- és csatornahálózatának bővítésére, a tegnap aláírt szerződés a negyedik — átfogó munkálatokra vonatkozó — szerződése. Korábban arra hívtak le pénzeket, hogy korszerűsítsék a szatmárnémeti víztisztítót, felújítsák a szamosdobi víznyerőt, illetve hogy vízelvezető hálózatot és átemelőállomást építsenek Batizon, Lázáriban és Mezőfényen.

 

Jobb életminőség

A tegnapi szerződés-aláírást megelőzően Dan Stegerean, az Apaserv Rt. vezérigazgatója elmondta, nemcsak hogy életminőség-javulást jelent a projekt befejezése, de állandó jellegű munkahely-teremtést is jelent az érintett települések számára. A következő terv az, mutatott rá Stegerean, hogy felújítsák és tovább bővítsék a szatmárnémeti és a szomszédos települések vízvezeték-hálózatát.

„Már rég vártuk, hogy megkezdődjenek a szennyvíztelep építési munkálatai — közölte Vasile Mitraşca tasnádi polgármester —, a település vezetői és minden lakosa tisztában van azzal, mit jelent a szennyvíztisztító üzembe állítása.” Ovidiu Duma erdődi polgármester szerint a városukban jelenleg üzemelő szennyvíztisztító elévült, nagy szükség van az újra, szerinte az új, korszerű létesítmény meg fog felelni az erdődiek és a madarásziak elvárásainak.

A kivitelezéssel foglalkozó cégtársulás romániai felének képviselője a tegnapi bejelentés ideje alatt elmondta, már van gyakorlatuk ilyen létesítmények építésében, tehát teljes magabiztossággal vágnak bele a munkálatokba. Sem a megrendelőnek, sem a lakosságnak nem lehet kivetnivalója majd a végeredményben — szögezte le Viorel Pop.

Princz Csaba