Szatmárnémeti

Új szektorra figyel a versenytanács

2021.07.09 - 12:20

A versenytanácsoknak vagy versenyhivataloknak minden országban az a dolguk, hogy odafigyeljenek a gyártók értékesítési piacára és a kereskedelmi ágazatra, hogy ezek között meglegyen az egyensúly, az egyik ne nőjön rá a másikra, elnyomva azt, és a piaci szereplők ne beszéljenek össze áraikat illetően, és ne tudják — kartelleket kialakítva — semlegesíteni a versenyhelyzetet.

Online szektorok

A versenytanácsi ellenőrzés alá vont portfólióban most fog számottevő méreteket ölteni az online kereskedelemnek az új ágazata, mégpedig a közvetítői ágazat, amely a múlt évi boltbezárások miatt megnövekedett online vásárlások következtében került a versenytanács látószögébe. Az olyan cégekről van szó, amelyek online rendelés kiszállításával foglalkoznak, mint például a Food Panda vagy a Glovo, az online felajánlott nyaralások piacából tetemes hányadot kihasító Booking, az Agoda vagy a Trivago, illetve az online reklámcégek.
„Ez a kezdeményezés az online szektorok megfelelő működésének biztosítására tett erőfeszítéseink része, különösen abban a kontextusban, amelyben részt veszünk az európai P2B (platform és cég közötti) rendelet nemzeti alkalmazásában. Ennek a rendeletnek a célja többek között, hogy átláthatóvá, egyértelművé és közérthetővé tegye az online platformok felhasználási feltételeiben szereplő kitételeket, főleg, mert az ilyen jellegű szolgáltatásokat egyre gyakrabban veszik igénybe cégek is” — fűzte hozzá az ügyben kiadott közleményben szereplő információkhoz Bogdan Chiriţoiu, a versenytanács elnöke.

Szabályozni kell

Az egyértelmű, hogy a koronavírus-járvány következtében nagy igény lett az online vásárlási, bevásárlási lehetőségre, a múlt évben megnövedekett kereslet tette lehetővé, hogy a termék vagy a szolgáltatás és a vásárló közé megérje közvetítőknek beékelődniük. Ez az ágazat nagyon képlékeny, rugalmas, rendszeresek az alkudozás nyomán megkötött szerződések, mutatnak rá a versenytanács revizorai, tehát oda kell figyelnie a korrektségre egy piacon kívüli, állami hatóságnak. Az új jelenség nem csak a vásárlókat érinti, hanem egyre több román tőkéjű cég is érdekelt lesz ezeknek a szolgáltatásoknak az igénybevételében, s ha nem lesz szabályozva mielőbb a piac, óriási veszteségek keletkezhetnek a közeljövőben, csökkenhet a cégek teljesítése. Nemcsak a vásárlók és a termelők meg azok beszállítói, azaz a magánszféra jár ezáltal rosszul, hanem az állam is.

Készül az etalon

A versenytanács úgy tervezi, hogy megállapítja ennek az egyre növekvő online közvetítői ágazatnak a kereteit és azt, hogy ezek milyen rend és üzleti terv meg logisztika alapján dolgoznak, mekkora az ágazatban jelenleg a konkurencia, és mik az erőviszonyok. A begyűjtött adatok alapján lesz egy „alaprajza” készítve ennek a szegmensnek, amihez a jövőbeni változások, üzleti tervi elmozdulások lesznek viszonyítva, és ehhez az etalonhoz lehet majd viszonyítaniuk a versenytanács revizorainak, hogy egészségesen működnek-e a dolgok, vagy a versenypiac kárára történő illegális szervezkedés zajlik a cégek között.

Princz Csaba

 

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Fél mázsa húst koboztak el

Tasnádi és tamásváraljai éttermeket büntettek az élelmiszer-biztonságiak.
Belföld

Nálunk a villanyóra-leolvasás sem megy becsületesen

Az energiaszolgáltatók nem olvastatják le a fogyasztásmérőket saját emberekkel, inkább kiszerződik ezt a munkát valamely külsős cégnek — azok pedig kijátsszák a közbeszerzést.
Belföld

Egyszerűsíteni kell a háztartási energiatermelők életét

Aki azt gondolná, hogy az elavult villamos hálózat a legfőbb akadálya, hogy a házi napkollektorok által termelt környezetbarát energia bekerüljön a rendszerbe, az téved. A bürokrácia akadályozza még mindig a tiszta energia akadálytalan áramlását.