Szatmárnémeti

Új segédlelkészek

2013.09.07 - 08:40

Varga Botond már Kisbábonyban szolgál, a Szatmár-Láncos gyülekezetbe Pocsveiler István, a Szatmár-Németi templomba Elek Arnold érkezik.

Kovács Sándor, a Szatmári Református Egyházmegye esperese a legutóbbi adminisztrációs gyűlésen jelentette be, hogy a Szatmár-Láncos református templomban, valamint a Szatmár-Németi református templomban a szeptemberi hónaptól új segédlelkészek szolgálnak a principálisok mellett.

Varga Botond, a Szatmár-Németi református gyülekezet eddigi segédlelkésze már Kisbábonyban szolgál, az ő helyét veszi át Elek Arnold. A fiatal segédlelkész a szatmárudvari gyülekezetben nőtt fel, sokat köszönhet Mihály István lelkipásztornak, aki a teológiára és a lelkészi szolgálatra felkészítette. 2011-ben végzett a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben, majd kinevezést kapott a Láncos-templomba, ahol mind ez idáig szorgalmasan végezte feladatait. Gyakorlatilag már a Németi-gyülekezetben tevékenykedik, de a hivatalos búcsúzója vasárnap 10 órától lesz a Láncos-templomban.

Elek Arnold helyét a Láncos-templomban Pocsveiler István frissen végzett teológus veszi át. Ő Szilágysomlyón nőtt fel, és feleségével, Zsófiával — aki a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban fog tanítani — szolgálhatnak és ismerkedhetnek a gyülekezettel. Nem tekinti véletlennek azt, hogy idejött, mert hisz abban, hogy mindent a gondviselő Isten intéz és rendel. Ő hivatalosan szeptember 15-én mutatkozik be a gyülekezetnek, ezen a napon köszön be Elek Arnold is Szatmár-Németi gyülekezetébe.

Elek Arnold Sipos Miklós lelkipásztor mellett fog szolgálni, míg Pocsveiler István Korda Zoltán és Szilágyi Balázs munkáját fogja segíteni.

Az adminisztrációs gyűlés alkalmával a segédlelkészeket lelkésztársaik a következő józsuéi szavakkal biztatták: „Légy bátor és erős, mert te teszed majd e népet annak a földnek örökösévé, a mely felől megesküdtem az ő atyáiknak, hogy nékik adom azt. Csak légy bátor és igen erős, hogy vigyázz és mindent ama törvény szerint cselekedjél, amelyet Mózes, az én szolgám szabott elődbe; attól se jobbra, se balra ne hajolj, hogy jó szerencsés lehess mindenben, a miben jársz! El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, a mint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidon és akkor boldogulsz. Avagy nem parancsoltam-é meg néked: légy bátor és erős? Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, a miben jársz.” (Józsué 1,6-9).