Belföld

Új programot és romaintegrációs nyilatkozatot fogadott el az RMDSZ kongresszusa

2023.04.29 - 17:31
A 2023-2030-as időszak fő feladatait tartalmazó új pártprogramot és a romániai magyar romák integrációját támogató nyilatkozatot fogadott el egyhangúlag XVI. kongresszusán szombaton Temesvárt az RMDSZ.

A felzárkózás évtizede című politikai program kiegészíti a már meglévőt - mondta felvezetőjében Székely István ügyvezető alelnök. Az egyes fejezeteit a szövetség több vezető politikusa ismertette.
A program preambuluma a nemzetpolitikai alapvetéseket tartalmazza, rámutatva arra, hogy a 2022-es romániai népszámlálás visszaigazolta: "az erdélyi magyar társadalom továbbra is számbelileg jelentős, kohéziójában erős közösség". De a referendum rámutatott olyan területekre is, ahol feladat van, és ezek "kiemelt figyelmet" érdemelnek. Ezért újragondolják "az erdélyi magyar társadalom határait, prioritásait".
Kiemelt feladatként fogják kezelni a kapcsolattartást a közösség külföldön élő tagjaival, és olyan jövőt építenek, amelyben számítanak a tudásukra, tapasztalatukra. A dokumentum szerint "az erdélyi magyar társadalom befogadó", mindenkinek otthona, aki valamilyen formában kötődik a közösséghez, így a többes identitásúaké, illetve azoké is, akik "már csak származástudat szempontjából kötődnek a magyarsághoz".
A negatív demográfiai folyamatok ellensúlyozására célként tűzik ki a fiatalok gyerekvállalásának támogatását, a családok helyzetének javítását, és a program kiemeli a társadalmi szolidaritás fontosságát.

hirek/2023/aprilis/udmr-kongresszus/3.jpg


Kitér a magyar állampolgársággal rendelkezőkre, az ukrajnai háború kérdésére, hangsúlyozva, hogy "az erőszak semmilyen formája nem lehet része nemzetközi viták megoldásának". "Támogatjuk a nemzetközi szervezeteknek és az Európai Uniónak a béke érdekében tett lépéseit" - olvasható a dokumentumban. Cél még az értékek megőrzése, a társadalmi-gazdasági modernizáció, "az önálló, teljes értékű magyar társadalom megteremtése és fenntartása". A társadalomszervezésben, a közösségépítésben szükség van az értelmiség, a civil és a szakmai társadalom, az egyházak tudására. Külön célként említi a program a kisebbségi jogok bővítését és gyakorlatba ültetését, a kisebbségi törvény elfogadtatását, a nemzeti szimbólumok kérdésének rendezését, a meglévő jogok érvényesítését.
Fontos a magyar kormánnyal való együttműködés "a nemzeti identitás megőrzése és a szülőföldön való boldogulás gazdasági feltételeinek megteremtése érdekében", valamint az Európai Unió intézményeivel is erősíteni kell a partnerséget.
A dokumentum tíz fejezetben tárgyalja a következő időszak tennivalóit: oktatás, családpolitika és szociális kérdések, ifjúság és sport, külpolitika, gazdaságfejlesztés és turizmus, mezőgazdaság, egészségügy, önkormányzatok és településfejlesztés, környezetvédelem, kultúra.

hirek/2023/aprilis/udmr-kongresszus/2a.jpg


A kongresszus elfogadta az Állásfoglalás a magyar romák egyenlő társadalmi részvételéről című nyilatkozatot, amelyet Makkai Péter munkaügyi államtitkár ismertetett. Makkai emlékeztetett Marosvásárhely fekete márciusára, amikor a magyarok segítségére siető romák azt mondták: "Ne féljetek, magyarok, megjöttek a cigányok!". Most a magyaroknak kell mondaniuk: ne féljetek cigányok, megjöttek a magyarok! - jelentette ki.
A dokumentum szorgalmazza az erdélyi magyar romák integrációját, leszögezve: a százezer fős, magyar nyelvű roma közösség sok szálon kötődik az erdélyi magyarság intézményrendszeréhez. "Ezekből kiindulva az RMDSZ 16. kongresszusa kinyilvánítja a magyar romákkal való teljes szolidaritást és azt, hogy őket a magyar közösség egyenrangú tagjainak tekinti" - hangsúlyozza a nyilatkozat, amely szerint alávetettségük megszüntetése "a romákkal szembeni jogos történelmi igazságtétel".

A kongresszus megbízott egy munkacsoportot, hogy részletes cselekvési tervet dolgozzon ki, amely elősegíti "a magyar nyelvű romák egyenlő társadalmi részvételét", és amely a roma közösségek képviselőivel, a helyi és a megyei önkormányzatokkal, egyházakkal, civilszervezetekkel is egyeztet a kérdésben. A munkába az ezekben tanuló nagyszámú roma gyerek miatt a magyar iskolákat is bevonják.
Az RMDSZ a nagy számban romák lakta településeken és megyékben saját listáin befutó helyeket biztosít a romák számára számarányuknak megfelelően - áll a dokumentumban. A szövetség egy magyar roma értéktár létrehozását és egy érzékenyítési kampányt is szükségesnek tart a romákkal szembeni diszkrimináció felszámolása végett.

Hírszerkesztő