Vidék

Új óvoda, felújított kultúrház Vámfaluban

2014.09.10 - 17:20

A Vidékfejlesztési Alap 322-es kiírása keretében épült új óvoda és felújított kultúrotthon műszaki átadására kerül sor ma Vámfaluban, az útaszfaltozás egy hónap múlva lesz kész.

 

Már új óvodában kezdhetik meg hétfőtől a foglalkozásokat Vámfaluban, ahol szerdán átadják a gyerekeknek szánt épületet, amely Sándor Imre alpolgármester tájékoztatása szerint hat — 20-20 gyermek elhelyezését biztosító — teremből áll. „A létesítmény a Vidékfejlesztési Alap 322-es pályázati kiírása keretében épült uniós pénzből, a projekt összértéke majdnem 2,5 millió euró, az új óvoda mellett a művelődési otthon teljes felújítását és utak aszfaltozását is magába foglalja” — jegyezte meg az alpolgármester. Bővebben kifejtve Sándor Imre elmondta, a kultúrotthon is olyan állapotban van, hogy alkalmas lesz rendezvények szervezésére, sőt az önkormányzat önerőből a konyhát is modernizálta, így lakodalmakat is lehet tartani a kultúrotthonban. Gyakorlatilag ez is olyan, mintha új lenne, hiszen csak a négy fal maradt meg a régiből, az egész tetőszerkezetet lecserélték, és kívül-belül tatarozták. A Mária-völgye felé vezető út és járda — összesen 6,5 kilométer hosszúságban —, valamint az ehhez tartozó árok és a portákhoz bevezető hidak a tervek szerint körülbelül egy hónap múlva lesznek készen véglegesen.

Ami a községben folyó többi munkálatot illeti, jelenleg öt-hat utcában zajlik a gázvezeték lefektetése, eddig ez mintegy 7 kilométeren történt meg, és még 10 százaléknyi maradt hátra. Az alpolgármester elmondta, Vámfaluban 1400 körüli a háztartások száma, kb. 1200 már csatlakozhatna a vezetékre, de a csatlakozás eddig nagyjából 10 százalékban történt meg. „Még kivárnak az emberek, látni akarják, hogy ha beindul a gázszolgáltatás, akkor mennyibe kerül ez, mondjuk a szomszédnak. Mindenesetre, akinek vennie kell a fát, a gázzal való fűtés mindenképpen olcsóbb, de ha esetleg van erdeje, akkor a fatüzelés a kifizetődőbb” — magyarázta Sándor Imre.

 

Romász János