Szatmárnémeti

Új otthonok százait vásárolták

2020.10.26 - 17:06

Valamivel több mint egy hónappal ezelőtt, pontosabban szeptember 18-án rajtolt el az Új otthon program, melynek keretében 1400 lakásvásárlási hitelszerződést kötöttek a lakosok a programban részt vevő 27 bank valamelyikével. Ez mintegy 154 millió lejnyi, azaz közel 31,6 millió euró értékű hitelt jelent — közölte Dumitru Nancu, a kölcsönökért garanciát vállaló állami garanciaalap (FNGCIMM) vezérigazgatója, aki azt is hozzátette, hogy ezt nagyon soknak találja. 2009-től mostanáig egyébként 300 000 román állampolgár vásárolt lakást az Első otthon, illetve az Új otthon program keretében.

Mint ismert, azok a magánszemélyek vehetik igénybe a kedvezményes lakásvásárlási program kínálta lehetőségeket, akinek a nevén nincs ingatlan, illetve olyan lakással rendelkeznek, amelyik 50 négyzetméternél kisebb. A programban egyetlen ingatlanra jogosult a kedvezményezett, az így vásárolt lakást pedig öt évig nem lehet eladni. Az állami garancia a kamatokra és különböző illetékekre is kiterjed. A program legfeljebb 140 ezer euró értékű kölcsönt biztosít új építésű otthon megvásárlásához, amelyhez 15 százalékos előleg szükséges, és legfeljebb 70 ezer euró értékű kölcsönt 5 évnél régebben épült lakás megvásárlásához, 5 százalékos előleggel.

Nagyon sok romániai, ezen belül Szatmár megyei lakos vágyik saját otthonra, ezért aki csak teheti, igyekszik saját tulajdonú ingatlanra szert tenni. Tulajdonosok nemzete vagyunk, bizonyíték erre az az országos statisztika is, mely szerint a lakosságnak csak alig 4 százaléka él albérletben. Jelenleg az átlagjövedelmek elmúlt években történt folyamatos növekedése, a kedvező lakásvásárlást biztosító kormányprogram, valamint az alacsony kamat nagyon vonzóvá teszi az otthonvásárlást a potenciális vásárlók számára, de nem árt azért néhány szempontot mérlegelni, mielőtt 20, 25 vagy akár 30 éves futamidőre leköti magát valaki.

Előnyök és hátrányok

A saját tulajdonú lakás előnye, hogy nem kell egy másik személynek albérleti díjat fizetni; ha a nyugdíjazás előtt sikerül kifizetni teljes egészében a hitelt, akkor a jövedelem jelentős részét másra is költheti a tulajdonos; ha pedig az ingatlannak jó a fekvése, például egy nagyobb város kedvelt részén fekszik, akkor az otthon értéke idővel nem csökken, hanem nőni fog. A saját ingatlan hátránya, hogy ha például egy jó munkalehetőség érdekében költözni kell, mondjuk egy másik városba, akkor megtörténhet, hogy az otthont hátrahagyva először albérletbe kell költözni — befolyásolja tehát a tulajdonos mobilitását. Egy ingatlan eladása pedig eltarthat néhány hétig vagy akár hónapig is. Az albérlőkkel ellentétben a saját lakás esetében minden karbantartási munkálatot, felújítást a tulajdonosnak kell fedeznie. Sajnos sem a tulajdonosok, sem az albérlők nem válogathatják meg a szomszédaikat, ellenben az albérlők számára egyszerűbb „elhagyni a fedélzetet”.
A lakások, házak árai jelentősen megugrottak az elmúlt időszakban, ezért bizonyára sok potenciális vásárlóban felvetődött a kérdés, hogy vajon érdemes-e most beleugrani egy ingatlanhitelbe, vagy jó döntés lehet a kivárás, amikor esetleg csökkennek az árak, és olcsóbban juthatnak hozzá az ingatlanhoz. 

Olcsó vagy drága?

A Hotnews hírportál összefoglalója szerint az a szám, amely információt nyújt arról, hogy egy ingatlan túl drága vagy éppen ellenkezőleg, túl olcsó, a bérleti díj szorzója, amely jelzi, hogy mennyi éves bérleti díjat kell fizetni egy ingatlan megvásárlásáért. Általában minél magasabb a szorzó, annál alacsonyabb a hozam. Tegyük fel, hogy egy háromszobás, jó helyen lévő lakásért 65 000 eurót kell fizetni — ez egyébként ma nem újdonság Szatmárnémetiben. Ha piaci áron bérelnénk, a bérleti díj havi 250 euró lenne, azaz évi 3000 euró. A szorzó az eladási ár és az éves bérleti díj aránya, ami ebben az esetben 21,66.

Általában a 20 feletti szorzók azt sugallják, hogy az ingatlanok árai magasak. A dolgokat azonban sok szempontból kell vizsgálni. A nagy szorzó azt is jelezheti, hogy nagy az igény az ilyen típusú tulajdonokra, a piaci szereplők ezért további áremelkedésre és magas vonzerőre számítanak a jövőben. A vevőt azonban a nagy szorzó nem mindig kellene eltántorítsa szándékától.

Azon is érdemes elgondolkodni, hogy a lakásra költött pénzt nem lehetne-e jobb megtérüléssel befektetni. Néha hasznos lehet a potenciális vásárlók számára, ha várnak egy kicsit az ingatlan megvásárlása előtt, és növelik a saját tőkéjüket.
Ingatlan vásárlása előtt a vásárlóknak fontolóra kell venniük, hogy a mostanihoz hasonló, nehéz időkben albérlőnek maradni vagy ingatlant vásárolni jobb-e, hiszen a járvány a munkahely elvesztéséhez is vezethet, vagy esetleg váltani kell, ami akár költözést feltételez.

Végül az, hogy valaki bérel lakást vagy vesz, nemcsak az anyagi lehetőségektől függ, hanem az egyéni élet tervezésétől is. Ha nem szeret sokáig ugyanazon a helyen tartózkodni, és rugalmas, a mobilitása szempontjából jobb lehet, ha nem összpontosít nagy összegeket egy otthon megvásárlására. Másrészt a háztulajdonosoké marad az a remek érzés, hogy a saját „várukban” élhetnek, és úgy rendezik be, alakítják azt, ahogy csak szeretnék.

A vevő/albérlő profilja

A lakásvásárló biztos anyagi háttérrel rendelkezik, hosszú távon tudja törleszteni az ingatlanhitelt. A tulajdonos nem tervezi a költözést, hosszú évekig tervez a saját otthonában, városában élni. Hajlandó és képes viselni a váratlan költségeket — például javításokat.
Az albérlő ezzel szemben alacsony tőkével rendelkezik, és nincs biztos jövedelme hosszú távon. Gyakran vagy gyakrabban változtatja/tudja változtatni a „székhelyét”. Nem kíván felújításokra, költséges javítási munkálatokra áldozni.

Bumbuluţ Krisztina

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Több ingatlan talált gazdára

Növekedés volt tapasztalható október folyamán a hazai ingatlanpiacon, amikor összesen 63 630 telek, ház és lakás cserélt gazdát — írja portálunkhoz is eljuttatott értesítőjében az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI).
Mi újság?

Több lesz, gyakorlatilag duplázódik, az albérletek adója

Még csak tervezet az a kormányhatározat, amely — ha elfogadják — , emelni fogja az albérletbe adásból származó jövedelemre kivetett adót. Jelen helyzetben nagy eséllyel el fogják fogadni, úgyhogy akinek bérbe adásból származó jövedelme van, számítson nagyobb adóra.
Belföld

10 százalékkal drágulnak a lakások

Romániai ingatlanszakértők szerint idén 10%-kal drágulnak a két- és háromszobás tömbházlakások. Ezek a lakástípusok ugyanakkor a legnépszerűbbek — derült ki egy nemrég végzett felmérésből.