— Lehet-e felmérést készíteni arról, hogy mennyire változtatta meg az életünket a világjárvány?

— Egy éve él velünk együtt a Covid-19, barátok közt csak becézve a koronavírus. És mint minden évfordulón, meg kell állni egy kicsit és mérleget kell vonni, hogy mi változott, hozott-e növekedést, okozott-e veszteséget az elmúlt egy év. Minden krízisben benne van a változás lehetősége, a válságban nem működnek a régi életforgatókönyvek, a régi sémák nem használhatók, és rákényszerít, hogy kilépjünk a komfortzónánkból. Számos kérdés a falhoz kényszerít, és megkerülhetetlené válik.

— Tudományos érvek és sokszor az emberi butaságok ütköznek a járvány megítélésében. Mi a valóság a járvánnyal kapcsolatosan?

— Soha nem hittem volna, hogy a tudomány számára legalább olyan fontos a hit, mint a vallásnak. Ám míg a vallásnak vannak választott vezetői, felkent apostolai, akiknek feltétel nélkül hinni tudunk, addig a mai tudomány kevésbé tud hősöket felmutatni. A tudomány ma már annyira differenciált, hogy egy-egy tudományos felfedezést nem lehet egy emberhez kötni, a tények ilyenformán személytelenek.
Gondoljunk bele, hogy a Humán Genom Projekt még 1988-ban indult, számos országban több ezer kutató részvételével, és egészen 2006-ig tartott, míg az ember 23 kromoszómájának, 3 milliárd DNS-pár bázispárját megfejtették. Ha le akarnánk írni a kutatás eredményét, körülbelül 2000 vastag könyvben tudnánk megtenni, vagy a fiataloknak érzékletesebb, ha úgy írom, hogy 3 gigabyte-nyi betűt tartalmaz, amivel mintegy 30 ezer gént írnak le. Azóta ez a kutatás az alapja számos betegség modern kezelésének, sőt, az oltások új generációja is hozzá köthető. Egy ilyen méretű projektnél nem tudunk kiemelni egy embert, és megköszönni a munkáját, itt nincsenek egyének, akiket piedesztálra tudnánk állítani. Nincsenek egyszemélyes felfedezések, nincsenek vallásos „megváltók”, akik egy személyben üdvöt hoznak.

— A tudomány ma nagyon szerény, és mint az utóbbi időben kiderült, elég csendes is. Miként lehetne elfogadtatni az emberekkel a tudományos érveket?

— A tudománykommunikáció nem volt felkészülve erre a helyzetre. A közgazdaságban tudjuk, hogy még a legjobb terméknek is kell reklám, és sajnos a tudományos igazságoknak is reklám kell, videóban és írott formában kommunikálni kell, sulykolni kell a mondanivalót, mert az emberek meggyőzhetőségi küszöbe nagyon magasan van, a közösségi médiában a tudomány is egy hang a sok közül, és sajnos nem a leghangosabb, és nem is a legegyszerűbb üzenetet közvetíti. A tudományos kutatások több évtizedes eredményét nehéz ötsoros posztokban elmagyarázni érthetően, főleg, ha az olvasó részéről nincs erőfeszítés, hogy megértse azt.

— Mit vett el tőlünk és mit hozott az elmúlt egy év?

— A koronavírus-járvány elmúlt éve számos folyamatot felerősített, másokat tompított. Érdemes mindenkinek a maga személyes életterében húznia egy vonalat, és végiggondolnia, hogy mit hozott és mit vett el az elmúlt időszak. Biztosan van, akinek veszteséget, talán munkanélküliséget, lehet, hogy gyászt hozott. Ugyanakkor lehet, hogy több időt és melegebb kapcsolatot a családjával, új kihívásokat, jó olvasói élményeket… A fontos, hogy megfogalmazzuk ezeket magunknak.
A társadalom szintjén is, a politikum és a döntéshozók is adjanak számot magukban az elmúlt évről! Az iskolarendszert felkészületlenül érte a digitalizáció. Az internet tömeges elterjedése a kilencvenes évek elején kezdődött, és majd harminc évünk lett volna arra, hogy ezt beépítsük a tanulási-tanítási folyamatokba, de ez nem történt meg. Félreértés ne essék, a gyors ütemben elkezdett digitalizáció nem a jövőnek szól, hanem a múlt lemaradásait próbálja kompenzálni. A digitális ügyintézés is sokat fejlődött, talán az elektronikus közigazgatás is fejlődni fog…
Végül nézzünk magunkra a társadalom szintjén! Sikerült helytállni szülőként a digitális otthoni oktatásban, sikerült megoldani a távmunkát, és remélem, sikerült megerősíteni a személyes kapcsolatokat is.

— Mivel tudjuk biztatni az embereket, hogy megerősödjön a jövőbe vetett hitük?

— Nem szeretném azt a rég elképzelt jövőt, amikor sokszor azt gondoltuk magunkról, hogy ez nekünk úgysem menne. Nem szeretném azt sem, hogy ez legyen az új normalitás. Azt kívánom mindenkinek az egyéves koronavírusos „születésnapjára”, hogy megerősödve, új és pozitív jövőképpel, jobb kapcsolatokkal tekintsen előre. Ahogyan a gyermekeink elfújják a tortán a gyertyát, és a felszálló füst után megjelenik mosolygós, vidám arcuk, remélem, így hagyjuk magunk mögött ezt a nehéz időszakot.

Elek György