Szatmárnémeti

Új munkaerő-közvetítő portál indul hamarosan Szatmár megyében

2021.05.21 - 08:11

A laboro.ro egy kétnyelvű munkaerő-közvetítő portál lesz, amelyiknek a tervezett indulása jövő hónap közepére van bejelentve, és amelyik a 2019-ben indított HEY! projekt része, amelyet a szatmárnémeti AGES Egyesület hozott létre.

A projekt és a célközönség

„A HEY! pályázaton keresztül az AGES Egyesület arra törekszik, hogy a 17 és 35 év közötti, nehéz szociális helyzetben levő fiatalokat segítse a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben, valamint képzések biztosításával igyekszik konkrét támogatást is nyújtani számukra, ennek lesz központi eleme a laboro.ro weboldal.
A projekt ötlete a munkaadók és az állást kereső fiatalok közös szükségleteire adott válaszként született meg. Hosszú évek óta foglalkozom fiataloknak szóló projektek megvalósításával, s ez idő alatt azt tapasztaltam, hogy nagyon sokan problémába ütköznek, amikor munkát szeretnének vállalni. Ezek a problémák kialakulhatnak személyes okok miatt, amikor például nem tudnak túl messzire ingázni egy munka miatt, de fakadhatnak akár szakmai hiányosságokból is, amikor például nem beszélik a román nyelvet, vagy nincs megfelelő szakmai képesítésük egy állás betöltéséhez.
A másik oldalon ilyen típusú problémákkal szembesülnek a térségben működő, munkaerőt toborzó vállalkozások is. Azt látják, hogy helyben nincs elég munkavállaló, ezért például képzéseket biztosítanak a szakmai képesítés nélkül munkát keresők számára, vagy ingyenes járatokat indítanak a megye egész területére annak érdekében, hogy elkerüljék a munkavállalók az ingázás problémája miatti esetleges távolmaradását. A laboro.ro jó platform lesz ahhoz, hogy a munkaerőpiaci szereplők, munkát keresők és munkást keresők találkozni, beszélgetni tudjanak” — mondta el a projekttel kapcsolatban csütörtökön tartott sajtótájékoztatón Csengeri Zsolt, a laboro.ro projekt koordinátora és az AGES Egyesület elnöke.

Nehezen találnak munkát

A projekt célja hozzájárulni ahhoz, hogy a hátrányos helyzetű, 17 és 35 év közötti fiatalok megfelelő munkát találjanak, és hosszú távon be tudjanak illeszkedni a munkaerőpiacra. A projekt célcsoportjába tartozó személyek az alábbiak közül legalább egy helyzettel szembesülnek: vidéki vagy kisvárosi környezetből származnak, illetve ott élnek; legfeljebb nyolc osztályt végeztek; sokgyermekes családból származnak; fiatal szülők, akik egyedül nevelik gyermekeiket; roma közösségek tagjai; illetve olyan személyek, akik nem beszélnek románul, vagy nehezen tudják kifejezni magukat románul.

Már elérhető

Maga a weboldal tervezett indulása csak június 16-ára van kitűzve, de a projekt a Facebook közösségi oldalon már élesítve van (facebook.com/laborosatumare), egyre-másra közlik az épp aktuális munkahelyeket. Érdemes ezen az oldalon is szétnézni már most, ha pedig elindult a laboro.ro weboldal, azt is érdemes lesz felkeresniük azoknak, akik munkát keresnek, illetve azoknak, akiknek van olyan ismerősük, aki munkát keres, de valamilyen oknál fogva eddig még nem talált.

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Az autópálya-építő is feketézik

Egy huszonhat millió lejes szerződés sem elég a szabálykövetéshez.
Szatmárnémeti

Tükörsima hídpályát ígérnek

Hétfői munkakezdést ígért a cég, amely készre munkálja a Decebal-híd tágulási hézagát.
Szatmárnémeti

Teljében a nyári aszfaltozások

Több fronton is dolgoznak Szatmárnémetiben az aszfaltozók, járdajavítók.