Szűk körű beszélgetésen hangzott el, hogy ha visszatekintünk az elmúlt harminc év történéseire, sosem látott változások sorakoznak fel a gondolatunkban. A felgyorsult világ olyan megújulásokat hoz magával, amik nagyon sok esetben alig követhetők. Ilyen például a gyerekkor lerövidülése vagy annak teljes átalakulása, ugyanis a mai gyerek nem az a szülőkre, nagyszülőkre rászoruló, tehetetlen, gondoskodásra szoruló lény, mint aminek sokáig tekintették, hanem a család meghatározója, aki körül forog a világ. Korábban a testi és szellemi érettség határozta meg, hogy mikor lehet szava a gyereknek a családban. Akkor kezelték felnőttként, amikor felelősséget tudott vállalni önmagáért, amikor képes lett meghatározni a céljait, felismerni szükségleteit és igényeit, ugyanakkor azokra meg is tudta adni a választ, azaz képes volt megvalósítani a terveit. Ma már teljesen mások a családi és a társadalmi elvárások, teljesen más igényeknek kell megfelelni. Valaki megjegyezte, hogy néha úgy tűnik, a mai ember (mind a fiatalok, mind az idősebbek) nem a saját csillagát követi. Ma már divatdiktátorok, identitásformáló intézmények, a gazdasági életet befolyásoló érdekcsoportok, a lelki és testi életet befolyásoló hatalmak helyeznek elénk divatcsillagokat, amelyeket észszerűség nélkül követünk, mert az a trendi. Felvetődik a kérdés: hova jut az az ember, aki mások vágyait követi, mások elképzeléseinek akar megfelelni, nem tudja meghatározni, hogy a saját életében mennyi az önazonos és mennyi az, ami átvett életforma? Tovább feszegetve a témát beszélgetőtársam arra következtetett, hogy a ma emberéből kezd kiszorulni az érzelem. Nem válik olyan önálló személyiséggé, önálló identitással rendelkező felnőtté, akinek megvan ugyan az autonómiája, de erősen kötődik valakihez, valakikhez (szülő, házastárs, gyermek). Szakemberek nem győzik eleget hangoztatni, hogy nincs értelmes élet úgy, hogy az élet nagy kérdéseire ne találjuk meg a magunk belső válaszát. Nem lehet eleget hangoztatni, hogy az elmúlt harminc év alatt egy olyan életforma alakult ki, amire az addigi gyakorlat nem jellemző, az addigi minták használhatatlanok. Ma már olyan életkihívásokra kell választ adni, amik eddig nem léteztek, éppen ezért nehéz megtalálni a saját egyéni válaszainkat, és nem elfogadni azt, amit jól megfontolt szándékkal felajánlanak. Lehet, hogy erről kevés szó esik a közbeszédben, de tudni kell, hogy gyerekeink élete olyan lesz, amilyennek mi ma megvetjük a gyökereit, azaz gyerekeink jövője a mi mai életünktől, a mi felelősségtudatunktól függ.