Vidék

Új kenyér ünnepe Csanáloson

2013.07.22 - 08:58

Vasárnap kettős ünnepet tartottak a csanálosiak, hiszen a hagyományokhoz híven az Új kenyér ünnepe mellett a község napját is megszervezték a helybéliek. Este Csepregi Évával buliztak.

 

A minden évben nagy népszerűségnek örvendő rendezvény idén is bővelkedett kulturális programokban. A nap nyitányaként a községben a Borbély-sarokként ismert részről indult az ünnepi felvonulás, mely egészen a Csanálos központjában található római katolikus templom mellett felállított színpadig haladt. A hagyományokhoz híven a megszentelt új kenyeret vitték magukkal a felvonulók, akik a Csanálos—Csomaköz—Mezőfény Egyesített Fúvószenekar kíséretében vonultak a színpadig.

16 órától a köszöntőbeszédekkel hivatalosan is kezdetét vette az ünnepi program. Mellau József polgármester köszöntötte az összegyűlt helybélieket. Megemlítette, hogy a helyiek már túl vannak az aratáson, a búza a raktárakban, sőt, már az „új kenyeret” is megsüthették belőle. Véleménye szerint ez az ünnepség a helybéliekről szól, az ünneplésről, amikor elfelejtik a hétköznapi bajokat és együtt örülnek. A rendezvényen tiszteletét tette Adrian Stef, a Megyei Tanács elnöke, Ovidiu Silaghi PNL-s politikus, a szállításügyi minisztérium várományosa, Eugeniu Avram prefektus és Cristian Sasu alprefektus is, akik mind köszöntötték a helyieket és kellemes kikapcsolódást kívántak. A rövid köszöntők után kezdődhetett a szórakozás, a színpadon egymást váltották a környékbeli fellépők.

A helyi óvodások német táncát — Fischer Ágnes óvónő irányításával — a szaniszlói tánccsoport követte, akik magyar csárdással szórakoztatták a közönséget. Felléptek a helyi kisiskolások, gyerekdalokat adott elő a helyi gyermekkórus — Ludescher Hildegard vezetésével —, valamint polkával és modern tánccal kedveskedett az összesereglett helyieknek a csanálosi Black Angels tánccsoport, Lipován Gabriella vezetésével. A szomszédos településről érkező Mezőfényi Gerlicék Kozma János és Stier Zsuzsa irányításával mutatták be táncukat, de a nagymajtényi Gemeinsam táncegyüttes sem maradhatott ki a sorból. 6 órakor egy meglepetés produkcióval, egy flash mobbal lepték meg a közönséget a szervezők: többféle zeneszámra táncoltak azok, akiknek kedvük támadt.

A Kaplonyi Asszonykórus fellépését a hagyományokhoz híven a Kolozsvári Állami Magyar Opera művészeinek előadása követte, akik operettslágerekből összeállított műsorral lépett színpadra. Este nyolckor került sor a várva várt sztárvendég fellépésére, hiszen Csepregi Éva fergeteges koncerttel kápráztatta el a helybélieket. A koncert után a hagyományos tombolahúzásra került sor, a rendezvény szabadtéri zenés programmal ért véget.