Az utóbbi egy-két évben mind a közigazgatásban, mind a politikában, de az élet sok más területén is elhangzik, hogy eljött az ideje az újratervezésnek, új lendületre van szükség, aminek a legbiztosabb módja a generációváltás. Való igaz, nagyon sok kulcspozíciót még mindig olyan személyek töltenek be, akik a múlt rendszerben nevelkedtek és nem mindig tudnak megfelelni az újszerű elvárásoknak, és ez gyakran meg is látszik munkájukon. Olyan, képzett emberekre lenne szükség, akik az új világban szocializálódtak és nem kíséri, nem tartja őket rabságban a múlt szelleme.

Ekkor jön az a lépés, hogy nézzünk szét magunk körül és győződjünk meg arról, hogy felnőtt-e az a generáció, amelyik képes átvenni a stafétát a ma még hatalmat gyakoroló nagy öregektől. Mert milyen kulcsemberekre lenne ma szükség? Elsősorban olyanokra, akik a biznisz helyett a munkát választják; a nyájszellem helyett az egyéni gondolkodást, ami beilleszkedik a közösségi gondolkodásba; a nagy szavak helyett a teljesítményt; a szakbarbárság helyett a szakértelmet; a hamis helyett a valódit; a könnyű helyett a nehezet. Egy olyan generációra van szükség, melynek tagjai képesek kitörni a szórakoztatóipar fogságából, a majmolás és az üzlet hozta divatvilágból. Nem magyarázat az, hogy mások is ilyenek.

Itt van egy új generáció a változni akaró, változni kényszerülő új korszak küszöbén. Itt van velük a szándék is, hogy véghez viszik a változást. De tudják-e már, hogy mi a jó? Ha tudják, akarják-e? Elindultak. Azokat, akik elindították őket, lesodorták az útról anélkül, hogy megkérdezték volna tőlük, hogy a kereszteződésnél merre kell térni, ugyanis elmúlt már az az idő, hogy egyszer ide, egyszer oda lehessen kanyarodni. Változtatni csak munkával, önfegyelemmel, emberi tartással lehet. Munka nélkül egy ideig lehet tékozolni azt, ami még megvan, de nem a végtelenségig. Tehetetlen unalomban vergődő, álmodozó generáció képtelen a változtatásra, és sokszor még arra is, hogy megőrizze azt, ami már megvan.

Elek György