A Szent István-napi megemlékezéseken gyakran esik szó arról, hogy a magyar állam és egyház megalakulása egy olyan kezdet a magyar nép számára, ami mérföldköve népünk és nemzetünk megmaradásának. Arról is szó esik, hogy megmaradásunk záloga a gyökereinkhez és hitünkhöz való ragaszkodás. Lech mezeje után valóban szükség volt arra, hogy megtörténjen a nagy elhatározás, aminek eredményeként a pogány magyarság felzárkózzon az európai civilizációhoz, el kellett dönteni, hogy sok más hasonló vándorló nép sorsára jut — beolvad vagy elpusztul —, vagy felveszi a keresztény hitet, országot alapít, és nagy nemzetté és néppé formálódik. Ez a nagy elhatározás Géza fejedelem szívében, lelkében, tudatában fogalmazódott meg, az ő elhatározását ültette majd gyakorlatba fia, István. Az ország egységének és a keresztény hitnek a megtartása nem volt könnyű a több mint ezeréves történelmünk során.

A Szent István-napi megemlékezéseken gyakran esik szó arról, hogy az egyik legnagyobb megtartó erő a gyökerekhez való ragaszkodás. Az ember minél jobban eltávolodik a gyökereitől, annál gyengébbek, teherbírás-képtelenek, erőtlenek, táplálékszegényebbek lesznek az ágak, a szárak, a levelek… Szent István országa addig marad meg, amíg azt magyarok lakják be, magyarok intézik annak a sorsát, magyarok védik annak több mint ezeréves törvényeit. Szent István hite addig marad meg, amíg annak vannak követői, amíg vannak, akik azt megéljék. Minél közelebb vagyunk a gyökerekhez, annál több táplálékhoz jutunk, annál biztonságosabb a létünk, annál nagyobb esély van a megmaradásra.

A Szent István-napi megemlékezéseken szót kell ejteni arról is, hogy a mai Európa kezd elszakadni a gyökereitől, az Európát századokon át megtartó kereszténység kezd a perifériára szorulni, a keresztény értékek már nem Nyugatról terjednek, hanem Keleten vívnak naponta kisebb-nagyobb csatákat a megmaradásért. A sokat hangoztatott gyökerek éppen a Nyugatról Keletre beáramló liberális gondolkodás miatt kezdenek elgyengülni, szakadozni, éppen amiatt, mert egy olyan nemzedék nőtt fel, amelynek tagjai képtelenek átadni a jövő nemzedék számára azokat az értékeket, amelyek nélkül reménytelen a megmaradás. A szülőről gyerekre szálló örökség valahol kezd elveszni. A szülők nagy része nem ismeri Szent István tanításait, nem ismeri intelmeit, képtelen vagy nem akar olyan életet élni, ami nélkül nincs megmaradás. Szent István országát nagyon sokan elhagyják. Szent István törvényeit nagyon sokan megtagadják. Kiürülnek a templomok, mások lakják be a földet, amiért a történelem során az ősök nagyon sokszor hoztak véráldozatot. A múltban a harcok során fogyott a nemzet, ma az elvándorlás és a beolvadás miatt.

A Szent István-napi megemlékezéseken szükség lenne egy új elhatározásra. El kell dönteni: meg akarunk maradni, meg akarjuk tartani hitünket, vagy beolvadunk, elpusztulunk. Szent István korában kevesen voltunk, de Nagy Lajos korára naggyá nőttünk. Az új elhatározás elkerülhetetlen, de meghatározó nemcsak közösségi, hanem egyéni életünkben is. A ma embere számára a legfontosabb, hogy lelkébe gyökerezzen Szent István hite, hiszen a hit a legerősebb megtartó erő.