Sport

Új edzővel, régi célok Óváriban

2012.07.30 - 14:35

Öt év után távozik az Óvári Someşultól Nagy István, helyére Rápos József érkezik, aki másfél év után tér vissza a klubhoz. A szamoskrassóiakkal bajnok Rápos edző-játékos lesz Óváriban.

 

Egy szamoskrassói másfél éves „kiruccanás” után visszatért az Óvári Someşul labdarúgócsapatához Rápos József, aki a Román Kupa megyei címvédő együttesének kispadján is helyet foglal az augusztus 12-én kezdődő Liga 4-es idényben.

A 33 éves labdarúgó a pályán, a hátvégsorban is szerepet vállal, ezzel egy időben az edzői teendőket is ellátja, miután közös megegyezéssel felbontották az eddigi tréner, Nagy István szerződését. A szakvezető az elmúlt öt évben irányította a csapatot, négy kupasikert jegyeztek és 2011-ben bajnoki döntőt játszottak a Szatmárnémeti Olimpia FC-vel. Most úgy döntött az együttes vezetősége és a szakvezető egyaránt, hogy elválnak útjaik. A helyére érkező Ráposnak sem ismeretlen a sikeresség, ugyanis előző csapatával, a Szamoskrassói Someşullal az elmúlt idényben megyei bajnokságot nyert és Liga 3-as osztályzón, Zilahon egy bihari csapattól szenvedett 1–0-s vereséget.

Maiorciac Zsolt, az óvári együttes menedzsere lapunknak elmondta, hogy a nyári vakációban négy játékostól is búcsúztak. Doroş Ecsedre, Găvruş pedig Fehérgyarmatra, az Szatmár Unio SÉ-hez szerződött, míg Nemeş Mikolában, Giurgiuman Szamoskrassón folytatja labdarúgói pályafutását. Utóbbi egyébként az elmúlt idényben az ificsapat felkészítésével volt megbízva, távozásával Száraz Krisztián veszi át a helyét. Visszatér az óvári csapathoz a Szamoskrassói Someşultól Sălăgeanu, a Szaniszlói Recoltától Gecse Gergő, a Vetési Viitorultól pedig Nagy Imre. Az együttes korábbi játékosa, Ciprian Moroşan ismét az Óvári Someşult erősíti a 2012/13-as idénytől, ő korábban külföldön dolgozott. „Szerintem a tavalyihoz hasonló erősségű lesz a csapat. Rapos tapasztalata nagyon sokat segít majd nekünk, és így kitűzhetjük célként a bajnoki csoportgyőzelmet, illetve a kupa–címvédést” – nyilatkozta a Szatmári Friss Újságnak Maiorciac.

A csapat egyébként az elmúlt hétvégén már lejátszotta első felkészülési mérkőzéseit is: egy fehérgyarmati tornán Moroşan (2 gól) és Tripon találataival 3–3-at játszottak Nyírmada együttesével, majd Istrate, Pintye és Lihet góljaival 3–0-ra verték Csenger csapatát. Lihetet egyébként a torna legjobbjának választották.

Csütörtökön Mátészalkán, pénteken Batizon, szombaton Fehérgyarmaton meccselnek, jövőhét szerdán pedig hazai pályán Csenger ellen játsszák majd a bajnoki rajtot megelőző utolsó felkészülési meccset. A következő hétvégén ugyanis megkezdődik a Liga 4-es pontvadászat, a Kaplonyi Fortuna otthonában kezdi az idényt az óvári együttes. A hazai találkozóit egyébként Szatmárnémetiben, a Someşul Stadionban rendezi, ugyanis az óvári pályát korszerűsítik. Szerdán 17.30 órától „pályabúcsúztató” meccsen a Szatmárnémeti Olimpia FC-t fogadják, a Román Kupa selejtezőjének 2. fordulójában. Ez lesz mindkét együttesnek az idénybeli első tétmérkőzése. „Az Olimpia sokkal jobban áll a felkészüléssel, mi csak szombaton kezdtük meg az edzéseket ebben a felállásban. Tudjuk, hogy kevés esélyünk lesz Csik Tibor csapatával szemben, de mi mindent megteszünk a győzelem érdekében” – tette hozzá Maiorciac.