Sport

Új edzővel is az élmezőnyben

2014.11.19 - 07:28

A mezőny első felében zárta az elitliga küzdelmeit a Pusztadaróci Recolta focicsapata, amelyet Esztinka Sándor távozása után Simon Antal irányít. A csapatról Vincze Sándor nyilatkozott.

 

Győzelemmel fejezte be a labdarúgó Liga 4 Elite őszi idényét a Pusztadaróci Recolta, amely a Szamosdob otthonában nyert 2–1-re, és ezzel megtartotta negyedik helyét a tabellán. Igaz ez még bitzonyára változni fog, ugyanis a három pont hátrányban lévő Szatmárnémeti Olimpia második csapatának még van három elmaradt mérkőzése. A helyi drukkerek által csak Rekinek nevezett alakulat 12 mérkőzésből hetet nyert meg, négyet vesztett el és egyszer döntetlenre mérkőzött.

A daróci csapat a szezont még Esztinka Sándor irányításával kezdte el, de a jelenlegi listavezető óváriaktól elszenvedett 6–0-ás vereség valamint a batiziak legyőzése után a szakvezető saját elhatározásából, nyolc év után távozott és egyelőre fel is hagyott az edzősködéssel. Helyét a csapat veterán középpályása, a 40 éves Simon Antal „Cseles” vette át, aki egyben az ifjósági csapat felkészítésével is foglalkozik. A gárda ügyeivel foglalkozó Vincze Sándor alpolgármester elmondta, a helyezés megfelel a várakozásoknak és jónak mondható a megváltozott bajnoki rendszer tükrében, hiszen olyan csapatokkal is játszottak, melyekkel korábban soha, így teljesen ismeretlenek voltak. „A elitliga létrejöttével mindenképpen erősödött a bajnokság, az erőviszonyok kiegyenlítettek, talán csak az óvári csapat emelkedik ki a mezőnyből és a bajnoki cím legfőbb esélyese. Mellettük a Decebal, az Avasújváros és az Olimpia második csapata lehet ott a dobogón. Az elitliga ugyan jó a megye futballjának, de néhány helyen, elsősorban a játékterekek minőségén kellene javítani” – elemezgette az esélyeket Vincze, aki negyvenötön túl, nemrég még pályára lépett a csapatban is. A hagyományt azonban folytatja fia Dávid, aki legfiatalabbként 16 évesen került fel a felnőtt csapatba.

Az elmúlt idényhez viszonyítva további új név a keretben az Olimpia egykori játékosa, a rutinos Mándi Attila, Varga Gyula, Ciprian Lauruc valamint az egykori Olimpia és Steaua–kapus Ritli Zoltán fia, Raul. „Hetente két edzést tart a csapat, Cseles munkája látszik a csapaton, de az ifiken is, akik mindannyian idevalók, és még programon kívül is fociznak. Ha az idő nem engedi, akkor a sportteremben tréningeznek” – jegyezte meg Vincze. A Reki számára a hét végén még lesz egy kupameccs Szamoslippón, de azt követően sem pihennek a fiúk, ugyanis részt vesznek a hagyományos csengeri kispályás bajnokságban, amely februárig tart, és hetente egyszer lépnek pályára a határ túlodalán. Idén a profi kategóriában induló daróciak 2011-ben vettek részt először a terembajnokságban, és rá egy évre meg is nyerték a profi és az amatőr kategóriát is. A csapat az elmúlt télen a heti foci mellett egy, a községben 500 hektár földön gazdálkodó olasz üzletember anyagi támogatásával volt egy ötnapos aknasugatagi edzőtáborban is, és elképzelhető, hogy most is összejön majd az alapozás.

A Pusztadaróci Recolta kerete

Daniel Oşan, Viski Sándor – kapusok; Mándi Attila, Mester Sándor, Drumár Arnold, Végh József, Simon Antal, Mircea Petric, Mester Nándor, Ritli Raul, Varga Gyula, Vincze Dávid, Bumb Mihály, Kovács István, Buia Arnold, Ciprian Lauruc, Szilágyi Richárd – mezőnyjátékosok