Belföld

Új Duna-díjat kapott a KMKSZ a székházuk elleni támadásban megégett helyett

2018.03.20 - 15:09

Új Duna-díjat kapott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), miután az eredetileg 2016-ban odaítélt kitüntetés megégett az ungvári székházuk elleni merényletben.

 

Az újra elkészíttetett szobrot Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója adta át Brenzovics Lászlónak, a KMKSZ elnökének kedden az M1 aktuális csatorna stúdiójában.

Brenzovics László felidézte: a szervezet székházát február 4-én megkísérelték felgyújtani, majd február 27-én újra merényletet követtek el ellene. A támadásban az épület első szintje teljesen kiégett, az ott lévő bútorok, a falakat díszítő festmények és a Duna-díj is megégett.

A KMKSZ elnöke szerint több mint egy éve rendkívül erős magyarellenes kampányt folytat az ukrán média, ennek következtében fajulhatott terrorcselekményig a magyarellenesség.

Brenzovics László szólt arról, hogy a kárpátaljai magyarság számára fontos a határon túli magyarságra különös figyelmet folytató Duna Televízió szolidaritása.

Dobos Menyhért arról beszélt: a 2012-ben alapított Duna-díjjal azok munkáját ismerik el, akik sokat tettek a nemzeti összetartozásért. Kitért arra: az elismerést elsőként Csoóri Sándor író, költő, majd Sára Sándor, a Duna Televízió első elnöke kapta meg.

A Duna Televízió, majd a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. kereteiben működő Duna-csatorna küldetése, hogy a 20. században szétszakított országrészeket összekösse és a díj is ezt szimbolizálja. A szobor Kun Éva szobrászművész alkotása, Szűz Máriát ábrázolja, kezében a több darabból álló Szent Koronával, amely az elszakított országrészeket szimbolizálja - mondta Dobos Menyhért.