Vidék

Új bútorok a daróci iskolának

2013.01.10 - 08:49

Négy osztály bebútorozására elegendő szállítmányt kapott a napokban a Pusztadaróci Általános Iskola.

„Ismeretségeink révén sikerült szert tenni egy hollandiai iskola szinte teljes bútorzatára, mely a napokban érkezett meg az iskolánkba.” —fogalmazott Miclăuş Judit, a Pusztadaróci Általános Iskola igazgatónője. Mint megtudtuk, az illető hollandiai iskola elköltözött eredeti helyéről, a bútorokat azonban nem vitték magukkal, a szatmárnémeti iskolával ápolt ismeretség keretében tehát az itteni iskolának ajándékozták készletüket. Óvodai és iskolai bútorokat is kaptak, melyekből, az igazgatónő elmondása szerint több osztály bebútorozására is lehetőség nyílik. „Hozzávetőlegesen 90 óvodai széket és asztalt kaptunk, 100 iskolai asztalt és széket, szekrényeket, a tanári és igazgatói szobákba való nagy asztalokat vehettünk át a napokba.” —tette hozzá Miclăuş Judit. Az óvodai bútorzatból a petei és atyai óvodacsoportokba is szállítanak, egy részük pedig a daróci óvoda gyermekeit fogja szolgálni, akik egyéni foglalkozásokra használható kis asztalok mellett csoportos foglalkozásokhoz is kaptak nagyobb asztalokat. Mint az igazgatónő is elmondta, nagyon örülnek annak, hogy ők kaphatták meg ezt a szállítmányt, jó minőségű felszereléseket kaptak, amelyekre szüksége is volt az iskolának. Hálájuk jeléül egy köszönőlevelet szeretnének küldeni a hollandiai iskola vezetőségének, melyben amellett hogy beszámolnak a bútorok felhasználásáról, egy meghívást is címeznek egy partnerkapcsolat kezdeményezése érdekében. A daróci iskola egyébként korábban teljes felújításra írt ki pályázatot, melyet reményeik szerint idén el is tudnak kezdeni.

Mészáros Petra