Ragyogó napfényben szikrázó vékony hótakaró köszöntötte vasárnap kora délután a Kölcsey Ferenc szülőfalujába, Sződemeterre és református templom udvarára belépőket. Ft. Erdős Csaba, a Nagykárolyi Református Egyházmegye  főjegyzője hirdette Isten igéjét a téli zarándoklat résztvevőinek János evangéliuma 6. fejezetének soraira építve gondolatait. „Én vagyok az élet kenyere' — sokan sokféle jelszavakat skandálnak a minél több mozgás és minél egészségesebb táplálkozás jegyében. Jézus is ételről, táplálkozásról beszél. Test – lélek – szellem, így egész és kerek az ember, Isten ilyennek teremtett, s az Istenhez tartozó ember tudja: lelkét és gondolatait is táplálnia kell. Elhízott, hájas testekben koplaló lelkekkel van tele a világ — pedig a szellemi kalória elengedhetetlen ahhoz, hogy a lélek ép és egészséges maradjon. Ma azon elődeinkre emlékezünk, akik szellemi táplálékot hagytak nekünk — de a kenyérrel élni kell. Hiába van az üzletben, ha az asztalon nincs. Legyen bátorságunk elvenni a minőségi szellemi táplálékot és elutasítani a butító, korcs gondolatokat.” — mondta. Mint hangsúlyozta, igen gazdag múltunk van, jelenünk is van, ám jövőnk csak akkor lesz, ha továbbadjunk mindazt a szellemi örökséget, amit eleink nekünk hagytak, s ezt a feladatot senkinek nem lenne szabad könnyelműen vennie. 

Szólláth Tibor Hajdúnánás polgármestere s egyben az ottani református gyülekezet presbitere üdvözlő beszédében emlékeztetett Bocskai István fejedelem több mint négy és fél évszázados, máig érvényes szavaira — 'Meghagyom s írom, szeretettel intvén mind az Erdélyi és Magyarországi híveinket az egymás között való szép egyezségre. Atyafiúi szeretetre az Erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak. A Magyarországiakat, hogy az Erdélyieket tőlük el ne taszítsák, tartsák véreiknek, tagoknak' —, amely az egyik legszebb, ugyanakkor legtávolabbra mutató üzenet is. Ugyanakkor idézte Karinthy Frigyes majd' száz évvel írt sorait is: „Új Bábelt élünk, a fogalmak pokoli zűrzavarát. Gyalázatos hazugok megrontották a szavak becsületét.”, amelyek a XXI. századra épp úgy érvényesek, mint a XX.-ra voltak. 

Pataki Csaba, a Szatmár megyei RMDSZ s egyben a megyei tanács elnöke rámutatott: a szatmári magyarság tavaly bronzból és kőből hagyott nyomot maga után — utalva a nagykárolyi Kölcsey-, valamint a szatmárnémeti Petőfi-szoborra — egy olyan időszakban, amikor sok háború zajlik, de nem a földekért, hanem kulturális háborúk, az értékrendek ütközése. A világ változásai kapcsán azt kívánta: soha ne legyen olyan, mint bő három évtizeddel ezelőtt, amikor a határ egyik oldalán ünnepelték a magyar kultúra napját, a határ másik oldalán viszont elvitték azt, aki csak dúdolni merte a Himnusz. 

201 évvel ezelőtt még senki nem tudhatta, hogy a Himnusz lesz a magyar nép nemzeti imája, és e hely, Sződemeter, zarándokhely lesz, ahol összegyűlünk ünnepelni múltat, jelent, jövőt, hiszen kellenek ezek az alkalmak, amelyekre lelkünket, elménket és szívünket is ünneplőbe öltöztetjük, mutatott rá Bara Lajos egyházkerületi főjegyző. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg nt. Gacsályi László hajdúnánási lelkipásztor is, kiemelve: a Himnusz, amellett, hogy nemzeti érzelmet megszólaltató vers, egyedülálló az európai himnuszok között. „Művészi és szellemi táplálkozás egyszerre: az Ige imádsággá változik és az imádság Igét hirdet. Sok bibliai idézet van benne — mi sem adhatunk alább ennél a szellemi színvonalnál. Egy kis nemzetnél mindig a holnapért imádkozunk, vagy talán egy víg esztendőért. Nekünk túl kell élni minden napot, évet, és kérni: Isten, áldd meg a magyart” – mondta. 
Buzás Árpád álmosdi lelkipásztor emlékeztetett: amit vet az ember, azt fogja aratni. A kérdés, hogy mi mit vetünk gyermekeink lelkébe, hogyan végezzük a művelést? Tudjuk-e mondani Kölcseyvel: 'Büszke magyar vagyok én'? Azok vagyunk? Büszkék? Magyarok?

Előadásában Elek György publicista kiemelte: a magyar kultúra az, ami saját közös múltunkban gyökerezett és fejlődik. Európában nem sok olyan nép van, melynek több mint ezer éves történelme, hagyománya, kultúrája van. Mindez úgy jött létre, hogy elődeink az új irányzatok megjelenésekor nem semmisítették meg a régit, hanem igyekeztek
arra építeni. Mindig megvolt a folytonosság őstörténetünktől, a honfoglalástól a történelmi viharokon át napjainkig. Mindig voltak mélypontok, számtalanszor volt szükség újrakezdésre, a múlt újraértelmezésére, bizonyos korszakok átértékelésére, de elődeink mindig tudtak bölcsek lenni, meghozni a legjobb döntéseket. Most is sokan azt látják, hogy mélyponton vagyunk, szükség van az újrakezdésre, egy új út megjelölésére a hagyományokra épülő kultúra életben tartására. Sok a kihívás, sok a csábítás, nem könnyű olyan utat választani, ami az eddigi biztos út folytatása és egy biztos jövőbe vezet.
Gyakran hallani olyan véleményeket, hogy a mai ember számára nem igazán a nemzeti kultúra a fontos, hanem az európai, tágabb értelemben a világkultúra. Van európai és világkultúra, de az nem egységes, hanem a nemzeti kultúrák összessége. Ha egy népnek nincs nemzeti kultúrája, annak nincs nemzeti identitása sem. Azok, akik európaiságra hivatkoznak az önazonosságukról mondanak le. Vannak olyan megkülönböztetések is, hogy elit- és tömegkultúra. A tömegkultúra népszerűsége a többnyire szórakoztató jellegével magyarázható. Az elitkultúra gyakorlásához ismeretekre, szépérzékre, a
művészetek iránti érdeklődésre van szükség, ezeket pedig állandó tanulással és folyamatos önképzéssel lehet elsajátítani. Ha összegekben gondolkodunk, nagyon sok pénzt költenek napjainkban kultúrára – többnyire tömegkultúrára – viszont nagyon keveset az igazi értékek megőrzésére és újak létrehozására. Ezen kellene változtatni, hogy továbbra is kultúrnemzetnek mondhassuk magunkat.

A rendezvény záróakkordjaként a tasnádi gyermekek mutatták be ünnepi műsorukat, majd a résztvevők Kölcsey Ferenc szobránál helyezték el a kegyelet koszorúit.

Szabó Kinga Mária 

Határtalanul rovatunk a Culture Plus Egyesülettel partnerségben a Nemzeti Együttműködési Alap-NEA támogatásával valósult meg. 

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!