Vidék

Ugyanaz, és mégis teljesen más, mint az eddigiek — KÉPGALÉRIA, VIDEÓ

2025.07.14 - 18:03
Ahol a hagyomány és a jókedv találkozik — hivatalos stafétaátadással, no meg ahogy illik, muzsikaszóval és tánccal kezdődött az idei Avasújvárosi Néptánc– és Kézművestábor.

A hétfő délelőtti szürke felhők sem tudták elcsúfítani az Avasi–medence csodálatos panorámáját, amelyet a XXVIII. Avasújvárosi Néptánc– és Kézművestáborba érkezett gyerkőcök látnak — amikor felpillantanak majd a gyöngyfűzésből, textil– vagy kerámiafestésből, táncból vagy játszásból. 

hirek/2025/julius/avasujvarosi-neptanctabor/b.jpg

A Bodo Camp–et 60 gyerkőc változtatta nyüzsgő hangyabollyá, akik alig várták már, hogy megkezdődjön a nagy kaland a megye legrégebbi hagyományőrző táborában, amely a közel három évtized során többször is megújult — mint ahogy tette ezt most is. Nem csak a táborhelyszín lett új, és sokkal természetközelibb, de első alkalommal lett ottalvós, hiszen a szervezők, a Négy Kőmalom Kulturális Egyesület és a Bokréta Néptáncegyüttes egy olyan hetet tervezett a gyerkőcök számára, amelynek napjaiban nem csak a játék, a tanulás, zene és tánc vár rájuk, hanem barátkozás, közösségi élmények és felejthetetlen emlékek. 
hirek/2025/julius/avasujvarosi-neptanctabor/19.jpg

Köszöntőjében a néptáncegyüttest vezető Tatár Tímea azt kívánta: a gyermekek számára legyen ez a nyár legjobb hete, egy olyan helyen, ahol a néphagyomány és a jókedv találkozik. Hiszen az újdonságok nem jelentik azt, hogy az eredeti célt, elképzelést — a néptánc és –zene megszerettetését, megismertetését — szem elől tévesztené bárki is. 
hirek/2025/julius/avasujvarosi-neptanctabor/g.jpg

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Popa Zsolt együttesvezető is, felidézve a 18 – 20 évvel ezelőtti, akkor még Hadadon tartott táborokat, amikor csak hagyta, hogy sodorja a néptánc áradata. „Nem titkolt szándékunk nekünk sem: utat, irányt mutatni, hogy 20 év múlva talán ti legyetek azok, akik ezt vagy ilyen tábort szerveztek, illetve megmutatni a néptánc, népzene világát, hogy hagyományainkat, kultúránkat őrizzük.” — mondta. 
hirek/2025/julius/avasujvarosi-neptanctabor/4.jpg

A hadadi „őstáborokra” pillantott vissza a megyei hagyományőrző forrásközpontot vezető László Róbert is, és a kilenc évvel ezelőtti eseményekre, amikor  a tábor a hadadi dombok közül az avasi dombok közé költözött — ismételten megköszönve Majláth Gábor polgármesternek, hogy akkor a kezdeményezés mellé állt, és Krupa Annának az elmúlt évek táborait.
hirek/2025/julius/avasujvarosi-neptanctabor/c.jpg

„Hivatalosan is átadjuk az Avasújvárosi Néptánc– és Kézművestábor szervezésének jogát a Bokréta Néptáncegyüttesnek. Hétszer szerveztük meg, s ahogyan mi is tudjuk, úgy ők is tudják mennyire szükséges a gyermekek számára felfedezni a néptáncot, a népzenét s kimondottan a szatmári népzenét. Azt kívánom a táborozóknak és a szervezőknek is: örömük teljen az összes tevékenységben, foglalkozásban s meg ne álljunk az n+8. táborig.” — adta át a stafétát Krupa Anna. 

A köszöntők sorát nt. Gellén Sándor esperes zárta szokás szerint, aki ez alkalommal is örömtől csillogó szemekkel mondott áldást a táborozó kicsikre és nagyokra.

Szabó Kinga Mária

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

(Fotók, videó: a szerző felvételei)