Külföld

Úgy tűnik, Trump átvette a vezetést Clintontól

2016.11.01 - 16:21

Az ABC legfrissebb felmérése szerint egy százalékpontos előnyre tett szert a Republikánus Párt elnökjelöltje, ezzel május óta először vezet.

A kereskedelmi televízió múlt heti közvélemény-kutatásakor a két jelölt fej-fej mellett állt, Hillary Clinton népszerűsége mindössze 0.4 századponttal haladta meg Donald Trumpét. A Demokrata Párt elnökjelöltjének támogatottsága ugyanakkor visszaesett, miután az FBI új eljárást indított a kiszivárogtatott levelezése miatt. A felmérés szerint a másik két induló közül Gary Johnson támogatottsága rekord mélyre, 3 százalékra zuhant, míg Jill Stein 2 százalékon áll. Az ABC kutatásain Trump legutóbb május 23-án vezetett, akkor két százalékponttal. Megjegyezték, egy héttel a 2012-es elnökválasztás előtt Mitt Romney egy százalékponttal volt jobb Barack Obamánál, míg 2004-ben szintén ugyanebben a stádiumban John Kerry is verte George Bush-t. Az eredmények pedig ismertek.

Clinton biztosan vezet

Az NBC tévének hétfőn nyilvánosságra hozott felmérési eredménye szerint viszont Clinton biztosan vezet. A szavazók 47 százaléka voksolna a demokrata, 41 százaléka pedig a republikánus jelöltre. Egy másik, szintén a hétvégén készített közvélemény-kutatás pedig Clintonnak három százalékpontnyi előnyt ad Trumphoz képest. Ráadásul a Trump szavazóbázisának számító államokban kevesebb elektor van, mint Clinton bázisállamaiban. A szavazópolgárok november 8-án államonként elektorokat választanak, akik azután kijelölik az elnököt. Az elnökség elnyeréséhez 270 elektor voksát kell megszerezni. Ez magyarázza, hogy Trumpnak a szavazást megelőző egy hétben Új-Mexikóba, Michiganbe és Wisconsinba kell mennie kampányolni, három eddig biztosan demokrata párti államba. Michiganben – ahol 28 éve nem szavaztak republikánus jelöltre – már volt hétfőn. Kedden Új-Mexikóban kezd, ahol az utóbbi három évtizedben csak egyszer szavaztak a republikánus jelöltre, és még ezen a napon továbbutazik Wisconsinba, ahol Ronald Reagan újraválasztása, azaz 1984 óta nem szavaztak republikánus jelöltre.