Belföld

Úgy tűnik, mégsem kell egyetemi diploma az óvodai nevelőknek

2017.10.17 - 16:27

Visszavonta a képviselőház kedden azt a jogszabályt, melynek értelmében az óvodai nevelők és tanítók csak abban az esetben folytathatták volna oktatói tevékenységüket, ha legkésőbb hat éven belül elvégzik a szaknak megfelelő egyetemet — írja az Agerpres.

Az alsóház ellenszavazat nélkül fogadta el az erre vonatkozó, 2012/92-es sürgősségi kormányrendeletet módosító törvénytervezetet. A javaslatot előterjesztő szociáldemokrata párti szenátor, Liliana Sbîrnea érvelése szerint számos óvodai nevelő és tanító dolgozik, akik középfokú végzettséggel rendelkeznek, de közel állnak már a nyugdíjkorhatárhoz, és 'pedagógusi képzettségük nem igényel felsőfokú tanulmányokat'. A tervezet a kormányrendelet arra vonatkozó cikkelyét semmisíti meg, amely előírta, hogy a rendelet életbe lépésétől számított hat éven belül az állami tanügyi rendszerben dolgozó óvodai nevelőknek és tanítóknak egyetemi oklevelet kell szerezniük egy, a szakuknak megfelelő felsőfokú oktatási intézményben ahhoz, hogy joguk legyen folytatni pedagógusi tevékenységüket. A kérdést az alsóház első fórumként tárgyalta, a végső döntés a szenátusé.