Szatmárnémeti

Úgy beszélj, hogy meg is értsem!

2021.09.07 - 15:23
Rendezvényszervező és belső kommunikációs képzésen vehettek részt szeptember 1. és 5. Között a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület tagjai és önkéntesei, akik látnak jövőt abban, hogy ezen a területen dolgozzanak a későbbiekben vagy akár csak intenzívebben segítsenek be az egyesület munkájába.

Mint azt Őri-Pákay Franciskától, a SZAFKE alelnökétől megtudtuk, a képzésen ezúttal külsős trénerekkel együtt dolgoztak, így lehetőség volt arra, hogy azok is keményebben részt vegyenek benne, akik amúgy maguk is trénerkednek. 

A belső kommunikációs képzést, ahogy a rendezvényszervezést is, a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta, amelyhez az egyesület pályázatot nyújtott be, s amint sejteni lehet, ez Magyarország Kormányának külhoni civilek számára is elérhető pályázati alapja. Ezúttal gyakorlati megközelítéssel fordultak a fiatalokhoz a trénerek, s nem annyira elméletivel. 
“Az önkéntesek kimondottan olyan gyakorlatokban vehettek részt, amely például megtanította nekik, hogy hogyan kell a rendezvény alatt a feletteseikkel vagy a csoportvezetőjükkel kommunikálni, mert a pletykától bizony nagy út vezet el a tudatos kommunikációig, s ezt bejárva igen intenzíven lehet érezni a különbséget. Ennek úgy gondoljuk, hogy hasznát veszik majd a valós életben is, mondjuk, ha egy nagyvállalatnál fognak elhelyezkedni” – magyarázta a szervezet alelnöke, aki maga is foglalkozik kommunikációval, majd hozzátette, hogy az egyesületnek is igen komoly hibái vannak ezen a területen annak ellenére, hogy a tagok közül többen is ezen a területen tevékenykednek. 

A képzésen, amint azt megtudtuk, kimondottan projektkommunikációról is volt szó, hiszen ezen a területen tényleg fontos az, hogy mikor, kihez és milyen formában jut el az információ, de a résztvevők tanultak verbális és nem verbális kommunikációs eszközökről is. “Nagyon fontos része volt a képzésnek az, amikor arról tanulhattunk, hogy hogyan is kell kezelni a kifogást, a panaszokat és a konfliktust, mert ezekből mind-mind akad elég egy-egy rendezvény szervezése során” – árulta el a kedvenc részét a képzésről Őri-Pákay Franciska.