Belföld

Üdülési utalványt kapnak a közalkalmazottak júliustól

2017.03.10 - 13:46

A munkaügyi miniszter a kidolgozás alatt álló bértörvény kapcsán nyilatkozott, és elmondta, hogy a tervek szerint július elsejétől a közalkalmazottaknak évente egy vakációs jegy jár majd, ennek értéke jelenleg a bruttó minimálbérrel egyenlő, azaz 1450 lej.

 

Az utalványt kizárólag belföldi üdülésre lehet beváltani az utazási irodáknál. Lia Olguța Vasilescu az oktatási szakszervezetek képviselőivel egyeztetett tegnap és a találkozó után elmondta, hogy az új közalkalmazotti bértábláról szóló törvény tervezete március végéig elkészül, és ha a parlament elfogadja, a kormányprogramnak megfelelően július elsejétől hatályba is léphet. Ennek legfőbb célja, hogy megszüntesse a jelenlegi aránytalanságokat a bérpótlékok terén. A miniszter hangsúlyozta, hogy a kormány 32 milliárd lejt irányozott elő négy évre az új törvény alkalmazásával járó plusz költségek fedezésére. Mint ismert, a jogszabály többlépcsős, átlagban 56 százalékos fizetésemelést ír elő a közalkalmazottaknak 2021-ig.