Vidék

Tűzoltók versenye Sárközön

2014.06.06 - 08:39

Önkéntes és magán-tűzoltóegységek mérkőztek meg tegnap a sárközújlaki futballpályán, a továbbjutók a regionális versenyben bizonyíthatnak, valamikor a jövő hónap elején.

 

Tűzoltókkal népesült be a sárközújlaki futballpálya tegnap reggel, nézőkkel pedig a pálya melletti lelátó: huszonnégy település csapatai álltak rajthoz egymás után az ügyességi és gyorsasági versenyen. Az akadálypályát a Szatmár Megyei Szamos Sürgősségi Felügyelet tűzoltói állították össze, és ők is koordinálták az eseményt, Ioan Bura alezredes szerint azért, mert a profi egységeknek is érdekük, hogy jól felkészült, lelkes és csapatban dolgozni tudó önkéntes egységek működjenek a szatmári településeken.

 

Akadályok

 

A július első hetére tervezett regionális döntőre a térségbeli megyék legjobb csapatai jutnak ki, a legjobban teljesítő önkéntesek és a legjobb eredményt produkáló magán-tűzoltóegységek.

A tegnapi versenyen a futballpálya körül felállított pályán a csapattagoknak egymást váltva kellett tűzoltófecskendő-véget stafétabotként használva, teljes felszerelésben futniuk, falra mászniuk, kerítést átugraniuk, pallón futniuk, majd egy motorinás tartályban gerjesztett tüzet eloltaniuk. Tízfős csapatok a következő településekről jelentkeztek: Szaniszló, Érendréd, Beregszó, Mezőfény, Szopor, Halmi, Apa, Túrterebes, Aranyomeggyes, Sárközújlak, Pomi, Mikola, Lázári, Szilágypér, Magyarcsaholy, Nagytarna, Bogdánd, Avasújfalu, Érszakácsi, Szatmárpálfalva, Mezőterem, Pusztadaróc, Batiz, Mezőpetri.

 

Előnyök

 

A cél nem csak a győzelem megszerzése, nyilatkozta a versenyt követően Ioan Bura alezredes, hanem a résztvevők információt szerezhetnek arról is, hogy megyei szinten mennyire felkészültek más települések egységeihez képest, segíthet az egységek közötti kapcsolatok ápolásában, illetve a lakosság is képet kaphat arról, kik azok, akik közbelépnek, ha tűz üt ki valamelyik házban vagy létesítményben az adott település területén.

 

Princz Csaba

[ohballada-1]