Belföld

Tüntetés volt a kórház előtt, a Colectiv Egyesület elnöke is jelen volt

2021.01.30 - 08:47

A tüntetésen jelen van Eugen Iancu is, a Colectiv GTG 3010 Egyesület elnöke is, aki az AGERPRES hírügynökségnek elmondta, a Matei Balş intézetben történt tragédia „a tehetetlenség érzésével töltötte el”.
„A tehetetlenség érzése töltött el a politikusokkal szemben, akik egy-két hónappal ezelőtt, amikor szavazni kellett, változásokat ígértek, de íme, semmi nem változik. Természetesen, nem vádolhatom meg az új kormányt, az új politikai erőt, mert alig most kerültek hatalomra, de reakciókat sem láttam részükről. Ugyanazok az ígérgetések vannak, mi már nem létezünk számukra. Az államelnök ígérget, a kormányfő ígérget, a többiek kihasználják az esetet, hogy a kormányt vádolhassák, mert a mi halálunkból is politikai erőt akarnak kovácsolni. Örvendtem volna, ha látom őket összefogni, hogy rendezzék az egészségügy, oktatás helyzetét, előkészítenek egy tervet a következő 15 évre” —mondta Iancu.
Azt állította ugyanakkor, hogy nem reménykedik abban, hogy valami is változni fog. A tüntetők többek között azt skandálják, hogy „Mondjatok le!” és „Szégyelljétek magatokat!”. Több tüntető fiatal a kórházzal szembeni épület falára felaggatott egy nagy méretű molinót a következő felirattal: „Egy soha véget nem érő történet/ Ez a nyomorult rendszer megöl minket / Öregeket, fiatalokat és gyerekeket”.
Az emberek gyertyákat gyújtottak a kórház épülete előtt.

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

„Nem kell az adóügyi káosz!” – tüntetnek a könyvelők

Betelt a pohár a könyvelőknél is, tüntetésbe kezdtek hétfőn, a pénzügyminisztérium elé vonulva.
Belföld

Rendkívül nagy a teher azokon, akik dolgoznak!

Hétfő délelőtt 10 órakor kezdődött hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) és 29 tagszervezetének tiltakozó megmozdulása a fővárosban. a munkabérek adóterheinek csökkentéséért tüntettek, mivel a romániai munkavállalókra túl nagy adóterhek nehezednek.
Belföld

Tiltakozó akciókba kezdtek hétfőn a postai alkalmazottak

A postások február 29-éig naponta 11:30 és 14 óra között terveznek tüntetni Bukarestben a kutatási, innovációs és digitalizációért felelős minisztérium előtt. A postásállomány nagyobbik hányada minimálbért kap.