Belföld

Tüntetés várta a Kolozsvárra érkező Orbán Viktort

2014.10.03 - 14:45

Tüntetők várták a Kolozsváron épületet avató magyar kormányfőt. Orbán beszédet is mondott, szerinte elérkezett az erdélyi magyar szakoktatási rendszer újjáélesztésének az ideje.

 

Orbán Viktor szerint az ezredforduló iskola- és egyetemalapításai után elérkezett az erdélyi magyar szakoktatási rendszer újjáélesztésének az ideje. Magyarország miniszterelnöke ezt Kolozsváron mondta, ahol ünnepélyes keretek között avatta fel a helyi Református Kollégium szeptemberben indított szakoktatásának otthont adó épületet. A református egyház tízévi jogi küzdelemmel szerezte vissza a román államtól az iskolaépületet, melyet a magyar állam segítségével újított fel és rendezett be.

 

A Szász Domokos református püspökről elnevezett épület avatóján a miniszterelnök elmondta, egy iskola alapítása nem csupán az élni akarást jelzi, hanem azt is, hogy a közösségnek van elég ereje és tudása, hogy eredményes, sikeres és magabiztos legyen. "Üzenjük, a mai magyarok felfogása szerint a lehetetlen nem egy tény, hanem egy vélemény" – jelentette ki a miniszterelnök.

 

Orbán Viktor helyesnek találta, hogy a határon túlra irányuló magyarországi támogatás nagy része az oktatást és a nevelést szolgálja. Kijelentette: nemcsak tudóssá, de jó szakemberré is csak a maguk nyelvén válhatnak a fiatalok. Hozzátette, a magyar nyelvű szakképzés elindulása jó hír a kolozsvári románoknak is, mert az iskola növendékei ugyanolyan lelkiismeretes munkával szerelik majd a magyar és a román emberek gáztűzhelyét.

 

A miniszterelnök szerint minden szakma alapja a képzés és a hivatás. Hibának vélte a hivatás fogalmát egyes szakmákhoz társítani. "Valójában mindenki hivatást gyakorol, aki felelősségteljesen végzi a munkáját és lelkiismeretesen dolgozik" – tette hozzá. A miniszterelnök a Kolozsvár magyar nyelvű helységnévtábláiról folyó vitára is utalt, amikor kijelentette: "minden nemzetnek és népnek, amelyik itt élt, és itt él, amelyik munkájával és imádságával naggyá tette a várost, joga van ahhoz, hogy azon a néven szólítsa, amelyet a sajátjának érez". A nemzetegyesítés állásáról szólva kijelentette: az együvé tartozás érzete természetes érzés, az ezt eltagadó ideologikus nemzetek fölöttiség mesterséges konstrukció, és ezért életidegen.

 

"Büszkék lehetünk arra, hogy 25 éves építkezés után elmondhatjuk, Magyarország és a magyar nemzet újra egymásra talált. Egyetlen magyarról sem mondunk le, és minden magyarért kiállunk. Hiszem, hogy Kós Károly 1921-es iránymutatása ma is érvényes: dolgoznunk kell, ha élni akarunk, élni akarunk, tehát dolgozni fogunk" – jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette: ahhoz, hogy a magyar nemzet ismét a nagy és erős nemzetek sorába emelkedjen, Kós Károly parancsát Szent Ágoston útmutatásával kell kiegészíteni: "Úgy kell imádkoznunk, mintha minden Istentől függene, és úgy kell dolgoznunk, mintha minden rajtunk múlna".

 

Kató Béla erdélyi református püspök az Orbán Viktorhoz intézett köszönetében reményét fejezte ki, hogy a szakiskola kialakításához nyújtott támogatásáért sem Brüsszelben, sem Budapesten nem kap feddést. Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere közösségi megnyilvánulásokra buzdította a kolozsvári magyarokat. Kijelentette: ha sokaságként viselkednek, soha nem lesznek elegen a közösségi célok megvalósításához.

 

Az iskolaavató előtti utcán tucatnyian tüntettek Orbán Viktor ellen. Kétnyelvű transzparenseik egyikén az "autonómiát a civil társadalomnak" jelszó állt.