Szatmárnémeti

Tudományos Diákkonferencia a BBTE-n

2017.02.12 - 18:55

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kara Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozata pénteken szervezett tudományos diákkonferenciát az intézmény nappali és távoktatásban részesülő diákjai számára.

A nappali tagozatosok közül kilencen, a távoktatásban részesülők közül tizenhatan mutatták be egy megadott témára végzett kutatásuk eredményeit. Az intézmény hallgatói óvodákban és iskolákban végeztek felméréseket a diákok körében, s ezt a munkát felhasználják majd a diplomadolgozatuk megírásakor.

A nappali tagozaton a zsűriben részt vett: dr. Stark Gabriella, dr. Szabó-Thalmeiner Noémi és dr. Frigy Szabolcs egyetemi tanárok, valamint Hegedűs Anetta óvónő és Juhász Anna tanítónő. A zsűri pontszámai alapján I. díjat kapott Cseke Henrietta, II. díjat Ilies Erika, III. díjat Tasnádi Klaudia. Dicséretben részesült: Tillinger Bernadett és Balag Ilona Evelin, a közönségdíjat pedig Nagy Anita kapta meg.

A távoktatásban részesülő diákok munkáját a következő összetételű zsűri bírálta el: dr. Stark Gabriella, dr. Kardos Melinda és dr. Baranyai Tünde egyetemi tanárok, valamint Ember Ágnes és Lóga Annamária tanítónők. I. díjban részesült Mészáros Anna és Maskulik Zita, II. díjat kapott Janó Erzsébet és Zsíros Gyöngyvér, a III. díjat pedig Balla Andrea Katica, Kürti Ildikó Csilla és Gondos Levente kapta. Dicséretben részesült Szűcs Lukács Anna Rákhel. Közönségdíjban három hallgató részesült azonos szavazatszámmal: Mészáros Anna, Maskulik Zita és Janó Erzsébet.