Szatmárnémeti

Tudnivalók és tévhitek a téli gumiról

2013.10.23 - 14:54

Közeleg a téli gumi felszerelésének ideje, hiszen tartósan 7 Celsius-fok alatt ajánlott, november 1-jétől pedig kötelező használni. Ha az ellenőrzést meg is ússzuk, baleset esetén a biztosító nem fizet a téli gumik hiányában. Szerezzük be idejében!

 

Még mindig sok a félreértés a 2011 júniusában ismét módosított romániai közlekedésszabályzat azon pontja körül, miszerint november 1. és március 30. között kötelező a téli gumi használata. Egyesek a dátumot veszik figyelembe a törvény értelmezésekor, mások szerint az időjárási körülményekhez kell alkalmazkodni. Jelenlegi álláspont szerint a téli gumi november 1. és március 30. között akkor kötelező, amikor ezt az időjárás szükségessé teszi, vagyis ha az út jeges, síkos vagy havas, és ezáltal fokozott balesetveszély áll fenn. Amennyiben száraz az idő, úgy ellenőrzéskor nem büntetnek meg a téli gumik használatának mellőzéséért, viszont baleset esetén vehetik ezt súlyosbító körülménynek is. Az említett időszakban bekövetkezett baleset esetén a biztosító nem fizeti az okozott kárt, amennyiben nem az évszaknak megfelelő gumival van ellátva a gépjármű — ismerteti a tényt Butka Gergely, a Ger-Bog Kft. értékesítési igazgatója.

Hóban, fagyban és latyakos időben, amikor a vezetés körülményei jelentősen romlanak, biztonságos célba jutásunk legfontosabb feltétele a megfelelő téli gumik használata. A nyári gumi 7 Celsius-fok alatti hőmérsékleten megkeményedik, ezért még száraz út esetén is jelentősen veszít a tapadóképességéből, könnyen megcsúszik. A téli gumi a speciális alapanyagának köszönhetően hideg időben is rugalmas marad, így nagyobb mértékű tapadást biztosít, jelentősen csökkenti a fékutat. Futófelülete erősen tagolt, a mintaárkok mélyebbek és szélesebbek, így jobb a kapaszkodóképessége.

 

Milyet vegyünk?

 

Sokan nem tudják eldönteni, hogy új téli gumit vegyenek-e, vagy megelégedjenek a használttal. Butka Gergely, a Ger-Bog Kft. értékesítési igazgatója szerint nem érdemes használt gumit venni, mivel annak bizonytalan az eredete, nem lehet tudni, mennyi ideig állt raktáron és milyen körülmények között. Ezeknek a gumiknak nem olyan jó a tapadásuk, esetleg a szerkezetük is károsodhatott. Ráadásul törvény szabályozza azt is, hogy nem szabad öt évnél idősebb téli gumit árusítani és használni sem. Újak vásárlásakor is figyelembe kell venni az azon található jelzéseket, és jó minőségű gumit vásárolni. Interneten kockázatos a téli gumiabroncsok beszerzése, ugyanis nincs rá garancia, és csak a postázás után derül ki, valójában mit is vettünk. A gumikat érdemes olyan szervizekben beszerezni és felszereltetni, ahol megfelelő technika áll rendelkezésre, és szaktanácsadással is tudják segíteni az ügyfelet. Butka Gergely szerint kényszermegoldás a négy évszakos gumi használata, mivel sem a téli gumi, sem a nyári gumi tulajdonságait nem érik el 100%-osan. Akkor válasszunk ilyet, ha a téli rossz időben kevesebbet autózunk, és rövid távon, nem túl nagy sebességgel közlekedünk. Ezek vásárlásakor M+S felirat kell szerepeljen a gumin, ezen belül ajánlott a hópehellyel is ellátott változat.

 

Mennyibe kerül?

Az, hogy melyik autóra mennyibe kerül a négy téli gumi megvásárlása, mérettől, márkától, minőségtől függ, így személyautónként változik. Egy Dacia Logan típusú gépjárműre egy téli gumiabroncs 175—300 lej közötti áron szerezhető be, egy középkategóriás autónál ez az ár 300—500 lej között mozog. A szakember szerint azonban megtérül az olcsóbb és drágább közötti árkülönbség, mivel míg az előbbi kb. két szezont bír ki, utóbbival három szezont is közlekedhetünk. Ezzel szemben egy használt téli gumi mindössze 60—85 lejbe kerül, állapottól függően. A téli gumik felszerelése 60 lej körül mozog, ezt érdemes szakszervizben elvégeztetni, és egyúttal felkészíteni a gépjárművet a téli szezonra, leellenőrizve a fagyásgátló és ablakmosó folyadékot, zárjégoldót, fűtésrendszert, fékrendszert, akkumulátort, fényszórókat és ablaktörlőket.