Vajon betartható-e Remus Pricopie tanügyminiszternek az a kijelentése, hogy csak a változtatás kedvéért nem fognak módosítani a jelenlegi tanügyi rendszeren, mert korábban bebizonyosodott, addig nem szabad felrúgni a régit, amíg az új módszertant nem előzik meg hatástanulmányok, amelyek előrevetítik, mit hoznak az újítások diákoknak, tanároknak egyaránt. A miniszter szerint arra kell törekedni, hogy a költségek ésszerűtlen növekedése nélkül, a pedagógusok józan eszük és felkészültségük alapján készítsék fel tanítványaikat, azokra az értékekre alapozva, amelyek nem függnek sem politikai széljárástól, sem hatalmi ambícióktól. Volt néhány tanügyminiszter az utóbbi években, szinte valamennyien hasonló gondolatokkal kezdték tevékenységüket, de hamarosan más irányba terelte gondolataikat a politika szele. Mert mi lenne a cél? Tudást kellene végre teremteni, olyan tudást, ami hazai alapokra épül, és oktatókat kellene nevelni, olyanokat, akiknek vérében van a pedagógus-szellem. Sikernek könyveltük el az új tanügyi törvényt, melynek elfogadása óta két év telt el, de bizonyos cikkelyek már módosításra várnak, az alkalmazási útmutatók pedig még sehol sincsenek. Ebben az évben már nem lehet bevezetni a szakérettségit, ami azzal jár, hogy továbbra is halomra buknak a sem az elméleti-, sem a szakképzésben nem jeleskedő szakiskolák tanulói. Az is bizonytalan, hogy mi lesz az előkészítő osztályokkal: vannak, ahol ezek az osztályok az iskolákban, vannak, ahol az óvodákban működnek. Bizonytalan a kilencedik osztályosok helyzete is: nem lehet tudni, hogy általános- vagy középiskolások, felvételiznek a nyolcadikosok, vagy sem? A pedagógusok helyzete pedig már-már nevetséges, de a kacaj végén jelentkező könnycsepp a diákokra cseppen. Visszatérve a lényeghez: tudást kellene teremteni, hazai tudást, és azt átadni az ifjúságnak, mert olyan lesz a jövő, amilyennek neveljük a mai fiatalokat.

Elek György