Elsősorban a VII-IX osztályos diákok a célközönsége annak az osztálytermi előadásnak, amelyet március 10-én mutatott be a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a Kölcsey Ferenc Főgimnázium egyik termében. Maga a produkció rendhagyó, hiszen az előadásban szereplő színészek - Bogár Barbara, Budizsa Evelyn, Erdei Máté – a történet adott pontjain megállnak, a diákokkal rövid csoportfoglalkozás keretében megbeszélik a látottakat és kikérik véleményüket: a szereplők hogyan kellene viselkedjenek az adott helyzetben. A szereplők e „rendezői utasítások” alapján játsszák el a megbeszélt jeleneteket.
„A Harag György Társulat életében nem ez az első osztálytermi előadás – járt már iskolákban a Csongor és Tünde felolvasószínházi változata, vagy a Klamm háborúja című produkció Rappert-Vencz Gáborral a főszerepben. A Debreceni Csokonai Nemzeti Színházzal most létrehozott előadás viszont rendhagyó, interaktív, a mai diákok nyelvén szólítja meg a tinédzserkorú közönséget egy olyan témakörben, ami nagyon is foglalkoztatja a mai tizenéveseket, mindezt a műfajban járatos szakemberek irányításával.” – mondja Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat igazgatója, aki szeretné, ha a jövőben Szatmáron is átfogóbb színházi nevelési programot építhetnének ki, a debreceni színházban évek óta sikerrel futó modell alapján.
Az előadás egy RO-HU pályázat keretében valósul meg, a partneri kapcsolatban pedig szerep jut a Szatmárnémeti Északi Színház román nyelvű társulatának, a Mihai Raicu társulatnak is. Madák Zsuzsanna rendező a román társulat három színészével is színpadra viszi a Romankovics Eda által írt darabot, amelyet szatmári román iskolákban játszanak majd.
Az előadás látványtervezői Mihály-Geresdi Zsófia és Szabó Anna voltak. Kortárs szakértőként Gemza Villő működött közre, a projekt programvezetője pedig Gemza Melinda volt.
A Trigonometria osztálytermi komplex színházi nevelési előadás az Interreg V-A Románia- Magyarország Együttműködési Program keretein belül megvalósuló, a „Román-magyar határon átnyúló képzési központ és értéktár a kulturális és történelmi örökség számára” (ROHU-446) elnevezésű projekt keretén belül valósul meg a Csokonai Színház szervezésében.
Hírszerkesztő