Vidék

Továbbra sem találnak megoldást a gencsi földügyekre

2013.09.13 - 09:59

Az Érkávási Polgármesteri Hivatalban tartott fogadóórát szeptember 12-én Eugeniu Avram prefektus. A legtöbben a gencsi földügyekkel kapcsolatos problémákkal keresték fel a kormánybiztost.

Közel harminc személy gyűlt össze az Érkávási Polgármesteri Hivatal folyosóján tegnap délelőtt Eugeniu Avram prefektus fogadóórájára várakozva, hogy elmondhassák problémáikat, panaszaikat a kormánybiztosnak.

A prefektus nem egyedül érkezett Érkávásra, a fogadóórán a Prefektusi Hivatal munkatársai mellett jelen voltak a Szatmár Megyei Rendőrfelügyelőség, a Szatmár megyei, illetve országos antikorrupciós igazgatóságok képviselői, valamint a Megyei Kataszteri Hivatal szakemberei.

A legtöbb panaszos földügyekkel kapcsolatban kérte a prefektus segítségét. Többek között G. Katona József helyi tanácsos is, aki elmondta, hogy még az ezredforduló környékén 920 hektár Gencshez tartozó földterületet játszottak át Nagykárolynak, tehát az adó is a város kasszájába folyt be, és azóta csak annyiban változott a helyzet, hogy 2005-ben 90 hektár földterületet visszaszolgáltattak a településnek, ez azonban csak egy apró töredéke annak a fentebb említett területnek. A prefektus válasza szerint mindez óriási hiba volt a község akkori vezetőségétől, viszont segítséget nem tudott ígérni a földproblémák megoldására, hiszen a visszaszolgáltatás és az adóbevétel ügyében is csak bírósági úton lehet eljárni.

A földterületek mellett többen szociális gondokkal fordultak segítségért a prefektushoz, aki egyes problémákat, amelyek a jelen lévő hatóságok munkakörébe tartoztak, még a helyszínen megoldott. Ugyanakkor néhány panasz esetében, ahol nem feltétlenül a Prefektusi Hivatalra tartozik a közbeavatkozás, a helyi hatóságokra bízta a megoldást.

A közintézményeket érintő problémákat, amelyek a jelen lévő megyei szakhatóságok hatáskörébe tartoznak, a szakemberek feljegyezték, hogy a közeljövőben foglalkozzanak velük.

 

Ifj. Deák Endre