Sport

Továbbra is szenvednek az angol csapatok a BL-ben

2015.09.30 - 08:04

Folytatódik az angol csapatok vesszőfutása a labdarúgó Bajnokok Ligájában, és már a brit sajtó is nehezen bírja elviselni, hogy a játéknap legnagyobb meglepetését rendszeresen a Premier League-ben szereplő csapatok mérkőzései hozzák.

A Chelsea és az Arsenal keddi veresége azt jelenti, hogy az angol klubok az első hat BL-csoportmérkőzésükből ötöt elveszítettek. A The Sun napilap szerdai lapszámának például EuroSzemét volt a főcíme. Az Arsenalt legyőző Olympiakosz ugyanakkor egy negatív sorozatot is maga mögött hagyott, ugyanis az előző öt idegenbeli BL-mérkőzésének mindegyikén kikapott, ugyanakkor a 12 korábbi angliai BL-meccsének mindegyikét elvesztette, így a görögöknek igazán volt miért ünnepelni a londoni siker után.

Két héttel ezelőtt is foglalkoztunk a spanyol csapatok kiváló szereplésével, most is érdemes szóvá tenni, hogy a kedden érintett két mediterrán együttes, a Barcelona és a Valencia győzött, mindkét csapat először gyűjtötte be ebben az idényben a játékban levő három pontot.

Az est hőse viszont a Bayern München lengyel csatára volt: Robert Lewandowski a Bundesligában is brillírozik, hiszen a Wolfsburg elleni hazai bajnoki mérkőzés második félidejében kilenc perc alatt öt gól rúgott, ezzel 5–1-re nyert a Bayern, az ezt követő fordulóban pedig egy duplával járult hozzá a Mainz elleni 3–0-s sikerhez. Kedd este pedig háromszor köszönt be a Dinamo Zagreb elleni BL-csoportmeccsen (5–0), ezzel megdöntött egy lengyel rekordot. „Ha valaki azt gondolja, hogy egy ilyen sorozat után hajlamos vagyok megelégedni, annak üzenem, ilyesmiről szó sem lehet. Gólból sohasem elég” – érzékeltette a motiváltságát Lewandowski, aki kedd estétől az európai kupasorozatok legeredményesebb lengyel labdarúgója lett. Az eddigi csúcstartó, Wlodzimierz Lubanski 1963 és 1976 között 12 év és 321 nap alatt termelte ki a maga 31 gólját, míg Lewandowskinak — igaz, több mérkőzésen — 7 év és 74 nap kellett a csúcs megdöntéséhez, már 33 gólnál tart.

Labdarúgó-BL, 2. forduló

E-csoport: FC Barcelona – Bayer Leverkusen 2–1 (S. Roberto 80. perc, L. Suárez 82., illetve Papadopulosz 22.), BATE Boriszov – AS Roma 3–2 (Sztasevics 8., F. Mladenovics 12., 30., illetve Gervinho 66., Toroszidisz 82.). A csoport állása: 1. Barcelona 4 pont, 2. Leverkusen 3 (5–3), 3. BATE 3 (4–6), 4. Roma 1.

F-csoport: Bayern München – Dinamo Zagreb 5–0 (Douglas Costa 13. perc, Lewandowski 21., 28., 55., Götze 25.), Arsenal – Olimpiakosz 2–3 (Walcott 35., Sánchez 65., illetve Pardo 33., Ospina 40. – öngól, Finnbogason 66.). A csoport állása: 1. Bayern 6 pont, 2. Olimpiakosz 3 (3–5), 3. Zagreb 3 (2–6), 4. Arsenal 0.

G-csoport: Maccabi Tel-Aviv – Dinamo Kijev 0–2 (Jarmolenko 4. perc, Moraes 50.), FC Porto – Chelsea 2–1 (André André 35., Maicon 52., illetve Willian 45.). A csoport állása: 1. Porto 4 pont (4–3), 2. Kijev 4 (4–2), 3. Chelsea 3, 4. Maccabi 0.

H-csoport: Olympique Lyon – Valencia 0–1 (Feguli 42. perc), Zenit – Gent 2–1 (Dzjuba 35., Satov 67., illetve Matton 56.). A csoport állása: 1. Zenit 6 pont, 2. Valencia 3, 3. Lyon 1 (1–2), 4. Gent 1 (2–3).