Belföld

Továbbra is kérdéses Románia izraeli nagykövetségének a sorsa

2018.05.15 - 16:23

Románia izraeli nagykövetségének esetleges Jeruzsálembe költöztetéséről egyeztetett kedden a jobboldali Klaus Iohannis államfő a szociálliberális kormányt vezető Viorica Dăncilă miniszterelnökkel, de az elnöki hivatal közleményéből nem derül ki, sikerült-e egységes álláspontot kialakítaniuk.

A kommüniké szerint az általa kezdeményezett találkozón az államfő leszögezte: a román külpolitika kizárólag az ország érdekeit szolgálhatja, Románia pedig csak úgy őrizheti meg hitelét az Egyesült Államokkal, az Európai Unióval és a NATO-val és más stratégiai szövetségeseivel ápolt kapcsolatában, ha azonnal véget vet a külpolitikai eredetű belpolitikai feszültségnek.

Iohannis arra figyelmeztette a kormányt: vannak olyan megszeghetetlen határvonalak a román külpolitikában, amelyeket politikai irányultságától függetlenül eddig egyetlen döntéshozó sem sértett meg. Az elnök szerint "aggodalmat és nyugtalanságot" szülne, ha a román külpolitika feladná kiegyensúlyozottságát, következetességét és kiszámíthatóságát.

A keddi találkozóra Viorica Dăncilă kormányfőt Ana Birchall, Románia stratégiai partnerségekért felelős miniszterelnök-helyettese és Teodor Meleșcanu külügyminiszter is elkísérte. A megbeszélésen részt vevő kormánytagok is - az elnöki hivatal szerint - az állami intézmények közti lojális együttműködés fontosságát hangsúlyozták.

Dăncilă április végén izraeli látogatása előtt megerősítette: kormánya memorandumot fogadott el az izraeli román külképviselet áthelyezésének előkészítéséről. Az ország külpolitikájának kialakításában alkotmányos jogkörökkel rendelkező államfő elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy ilyen kényes kérdésben nem konzultáltak vele, magát a döntést elhamarkodottnak nevezte és - egyebek mellett emiatt is - Dăncilă lemondását követelte.

Iohannis egy múlt hétvégi sajtónyilatkozatából kiderült: az államfő azzal sem értett egyet, hogy a román külügyminisztérium csatlakozott azon országokhoz - Csehországhoz és Magyarországhoz - amelyek vétójukkal megakadályozták, hogy az Európai Unió egységes nyilatkozatban ítélje el az Egyesült Államok izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetését.