Brazília ellen indította a középdöntőt a magyar válogatott az Egyiptomban zajló férfi kézilabda-világbajnokságon, és két kisebb hullámvölgytől eltekintve biztos győzelmet aratott (29–23), ezzel továbbra is hibátlan a tornán, és vezeti a csoportját.
A brazilok felkészülését egyébként alaposan átírta a koronavírus-járvány, a pozitív mintát produkáló kapus, Leonardo Tercariol és a Barcelonát erősítő balátlövő, Thiagus Petrus nem is utazhatott el Egyiptomba, míg a balszélső Felipe Borges az érkezés után lett pozitív. Ráadásul a szakmai stáb öt tagja, köztük Marcus „Tatá” Oliveira szövetségi kapitány is elkapta a vírust. A szakember így az internet segítségével egyeztetett az őt helyettesítő segítőivel. Bár reménykedett benne, hogy a középdöntőre esetleg csatlakozhat a csapatához, végül ez nem következett be a magyarok elleni meccsig.
Az első félidő kiegyenlített játékot hozott. 8–7-nél Bánhidi Bence mellett Máthé Dominik vezérletével egy 5–1-es sorozatot hoztak össze a magyarok, és ezzel 11–8-ra megléptek a magyarok, de az emberelőnybe kerülő brazilok gyorsan felzárkóztak egyre. De az utolsó kilenc percben nem kaptak akciógólt a magyarok, csak egy hetest, így a döntetlen közeli állásból a szünetre 16–11-es előnyt építettek ki.
A második játékrész elején folytatódott a jó széria, már héttel is vezettek, viszont a Barça átlövőjének, Haniel Langaro akciógólja révén magára talált a dél-amerikai csapat. A végül nyolc találatig jutó rutinos játékos több lövése is bepattant Mikler Rolandról, és a magyarok visszaesését kihasználva 20–17-re zárkózott fel Brazília.
A magyar időkérés elvágta a brazilok lendületét, és felébresztette a valóságra a magyarokat, hiszen innen már nem engedték közelebb az ellenfelüket. A hajrában, nyolcgólos vezetésnél (27–19) már nyugodtan jöhettek az addig kevesebbet játszók, a magyar győzelem már nem forgott veszélyben.
A hatgólos sikerrel hozták a fiúk a kötelezőt (29–23), így továbbra is hibátlanok a vb-n, és közelebb kerültek a negyeddöntőhöz. Ebből a szempontból rendkívül fontos lesz a szombati, lengyelek elleni találkozó.
A magyar legények a csoportkörben a pályán győzték le a Zöld-foki-szigetek válogatottját is, így a negyedik mérkőzésük óta veretlenek az egyiptomi világtornán. A Nemzeti Sport rávilágított arra, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatottnak ez a legjobb világbajnoki rajtja az 1986-os svájci torna óta, akkor egészen az ezüstéremig menetelt a csapat.
„Érezhető volt, hogy a brazilokból sokat kivettek a csoportmérkőzések, fáradtabbak voltak nálunk, ráadásul kevesebb játékosuk van, mint nekünk, ezért a végére elfogytak. A német kollégák azt mondták nekem, hogy majd találkozunk a döntőben” – nyilatkozta a találkozó után Gulyás István, a magyar együttes szövetségi kapitánya.
FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, KÖZÉPDÖNTŐ
I. csoport (Új Főváros), 1. forduló
Uruguay – Lengyelország 16–30
Magyarország – Brazília 29–23
Spanyolország – Németország 32–28
1. Magyarország 3 3 0 0 102–69 6
2. Spanyolország 3 2 1 0 88–83 5
3. Lengyelország 3 2 0 1 89–66 4
4. Németország 3 1 0 2 99–75 2
5. Brazília 3 0 1 2 75–91 1
6. Uruguay 3 0 0 3 48–117 0
2. forduló, szombat
16.30: Uruguay – Spanyolország
19.00: Lengyelország – Magyarország
21.30: Németország – Brazília
II. csoport (Kairó), 1. forduló
Japán – Argentína 24–28
Horvátország – Bahrein 28–18
Dánia – Katar 32–23
1. Dánia 3 3 0 0 97–63 6
2. Horvátország 3 2 1 0 83–71 5
3. Argentína 3 2 0 1 72–76 4
4. Katar 3 1 0 2 78–87 2
5. Japán 3 0 1 2 82–88 1
6. Bahrein 3 0 0 3 59–86 0
2. forduló, szombat
16.30: Katar – Bahrein
19.00: Argentína – Horvátország
21.30: Japán – Dánia
III. csoport (Borg el-Arab), 3. forduló, vasárnap
16.30: Algéria – Svájc
19.00: Izland – Norvégia
21.30: Portugália – Franciaország
IV. csoport (Kairó), 3. forduló, vasárnap
16.30: Fehéroroszország – Észak-Macedónia
19.00: Szlovénia – Egyiptom
21.30: Orosz csapat – Svédország