Ezzel eldőlt, hogy az angol együttes továbbjutott a csoportjából, a spanyol alakulat viszont még gondban lehet, mert az Atalanta nem fogja olcsón adni a bőrét az utolsó fordulóban. Az olaszok egyébként fogatják a fejüket, hiszen csak egy ikszre futotta kedd este Bernben. Egy győzelemmel ugyanis a Villarreal elé kerülhettek volna a táblázatban, és akkor még kedvezőbb helyzetből várhatták volna a december 8-i, bergamói ki-ki mérkőzést a spanyolok ellen.
A Bayern München 2–1-re legyőzte a Dinamo Kijevet, ezzel biztossá vált, hogy az élen végez az E-csoportban.
A bajorok lengyel gólgyárosa, Robert Lewandowski már a mérkőzés elején megcsillogtatta zsenialitását, amikor ollózós mozdulattal betalált. A továbbra is elképesztő formában futballozó csatár a legutóbbi kilenc BL-mérkőzése mindegyikén eredményes volt.
Nem csak a lengyel játékos, hanem az egész csapat nagy formát mutat, ugyanis eddig a legeredményesebb együttes a mezőnyben – és természetesen ehhez hozzá tartozik, hogy százszázalékosak.
A Chelsea rendkívül meggyőző teljesítménnyel 4–0-ra kiütötte a Juventust, és ezzel a londoni együttes öt fordulót követően a H jelű kvartett élére állt. Az első két pozíció sorrendje így a két hét múlva esedékes záró forduló után dől el. Mögöttük a Zenit megerősítette a harmadik pozícióját, így tavasszal vélhetően ő folytathatja a majd az Európa Ligában való szerepléssel.
A G-csoportban viszont semmi sem dőlt el: A Lille a Salzburg (1–0), a Sevilla a Wolfsburg ellen nyert (2–0) az 5. forduló két mérkőzésén, így alaposan összerázódott a mezőny az utolsó forduló meccsei előtt. Az utolsó körben Wolfsburg – Lille és Salzburg – Sevilla mérkőzéseket rendeznek, még a jelenlegi utolsó német együttesnek is van BL-továbbjutási esélye.
BAJNOKOK LIGÁJA, 5. FORDULÓ
E-csoport
Dinamo Kijev – Bayern München 1–2 (0–2)
G.: Harmas 70., illetve Lewandowski 14., Coman 42.
FC Barcelona – SL Benfica 0–0
1. FC Bayern München 5 5 0 0 19–3 15
2. FC Barcelona 5 2 1 2 2–6 7
3. SL Benfica 5 1 2 2 5–9 5
4. Dinamo Kijev 5 0 1 4 1–9 1
F-csoport
Villarreal CF – Manchester United 0–2 (0–0)
G.: C. Ronaldo 78., Sancho 90.
Young Boys – Atalanta 3–3 (1–1)
G.: Siebatcheu 39., Sierro 80., Hefti 84., illetve D. Zapata 10., Palomino 51., Muriel 88.
1. Manchester United 5 3 1 1 10–7 10
2. Villarreal CF 5 2 1 2 9–7 7
3. Atalanta BC 5 1 3 1 10–10 6
4. BSC Young Boys 5 1 1 3 6–11 4
G-csoport
LOSC Lille – FC Salzburg 1–0 (1–0)
G.: J. David 31.
Sevilla FC – VfL Wolfsburg 2–0 (1–0)
G.: Jordán 13., Mir 90+7.
1. LOSC Lille 5 2 2 1 4–3 8
2. FC Salzburg 5 2 1 2 7–6 7
3. Sevilla FC 5 1 3 1 5–4 6
4. VfL Wolfsburg 5 1 2 2 4–7 5
H-csoport
Malmö FF – FC Zenit 1–1 (1–0)
G.: Rieks 28., illetve Rakickij 90+2. (11-esből)
Chelsea FC – Juventus 4–0 (1–0)
G.: Chalobah 25., R. James 56., Hudson-Odoi 58., Werner 90+5.
1. Chelsea FC 5 4 0 1 10–1 12
2. Juventus 5 4 0 1 9–6 12
3. FC Zenit 5 1 1 3 7–7 4
4. Malmö FF 5 0 1 4 1–13 1