Külföld

További négy, Görögországban tartózkodó román turistáról derült ki, hogy koronavírus-fertőzött

2020.07.17 - 21:02

Korábban a külügyminisztérium további nyolc, Görögországban tartózkodó, igazoltan fertőzött román állampolgárról számolt be.

A külügy felkér minden Görögországban tartózkodó román állampolgárt, akinél kimutatták a fertőzést, hogy tartsa be a görög hatóságok javaslatait, beleértve a karantéba való helyezést is.

A tárca figyelmeztet ugyanakkor, hogy a https://travel.gov.gr platform szerint a görög hatóságok módosították az elektronikus formanyomtatvány kitöltésének határidejét, így azt ki lehet tölteni az országba való belépést megelőző nap folyamán bármikor.

A médiában megjelent információkra vonatkozóan, amelyek arról számolnak be, hogy több román turista megtagadta Görögország területén a karanténba vonulást és úgy döntött, hogy elindul hazafelé Bulgárián keresztül, a külügy leszögezi, hogy 'a bolgár törvények értelmében a koronavírussal azonosított személyeket karanténba helyezik'. A bolgár hatóságok azonban úgy is dönthetnek, hogy nem engedik belépni az országba a fertőzött személyeket, mutat még rá a tárca.

A minisztérium emlékeztet, hogy a Bulgária területére belépő - akár átutazó - személyeknek ki kell tölteniük egy nyilatkozatot, amelyben igazolják, hogy nincsenek a koronavírus-fertőzöttségre utaló tüneteik és az elmúlt 14 napban nem kerültek kontaktusba fertőzött személyekkel, illetve nem helyezték őket karanténba. A formanyilatkozatot a https://www.mae.ro/node/51904 honlapon lehet megtalálni. A román külügyi tárca figyelmeztet, hogy a hamis nyilatkozattételt a bolgár hatóságok az ország törvényei szerint büntetik.

AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Brüsszelben van Marcel Ciolacu

Pénzért és tisztségért kilincsel a belgiumi fővárosban a miniszterelnök.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Szatmárnémeti

Román nyelvi versenyt szerveztek a Kölcseyben

Nagy érdeklődésnek örvendett az első alkalommal megszervezett román nyelvi verseny a Kölcseyben: a több mint 300 diákok legjobbjait jutalmazták is a díjátadón.